Gólokban gazdag három pont az Érdi VSE jutalma

Megszerezte első győzelmét a tavaszi idényben az Érdi VSE labdarúgó csapata. Az NB III Nyugati csoportjának 22. fordulójában Limperger Zsolt együttese a III. kerületi TVE-t fogadta és verte gólgazdag meccsen 4–3-ra.

Hasonló tartalmaink:

Nem úgy indult a tavaszi idény az Érdi VSE-nek, mint arra számítani lehetett – mondjuk az augusztusi szezonkezdethez képest –, hiszen előbb az MTK Budapest II otthonában, majd Érden a Balatonfüredi FC ellen játszott 2–2-es döntetlent az érdi csapat.

Ezúttal egy hatpontos meccsen fogadták Csizmadia Zoltánék a III. kerület csapatát, amely a forduló előtt egy ponttal és két hellyel előzte meg az érdieket a tabellán.

Limperger Zsolt csapata aktívan kezdte a meccset, már a harmadik percben Pallagi Botond lőhetett, de kísérlete csúnyán a kapu mellé szállt. A télen az élvonalbeli Vasastól a fővárosiakhoz igazoló 39 éves Kenesei Krisztián – aki 29-szer húzhatta magára a magyar válogatott mezét – úgy játszott, mintha még nem lenne túl zenitjén, a 8. percben a tizenhatoson belül próbált büntetőt kiharcolni, de Pillók Ádám játékvezetőt nem tudta becsapni.

A kezdeti aktivitás, lelkesedés negyed óra után alábbhagyott érdi részről. A bizonytalankodó védők között Szilágyi Máté fejelt, de öt méterről célt tévesztett, a 17. percben fej helyett ezúttal 16 méterről lábbal próbálkozott a vendégek csatára, de Kertész hárítani tudott.

Aztán öt perc után visszatért az érdiek lelkesedése, a jobbszélen a robbanékony Kelemen Patrik remek cseleivel fűzte be védőit, majd passzából Gyurácz Bálint tüzelt – eredménytelenül. A folytatásban az érdiek folyamatosan dolgozták ki a helyzeteket, de az utolsó passzok mindig hiányoztak, döntő helyzeteknél rontottak.

Majd jött a 37. perc, az óbudaiak védekező középpályása, Domokos Bálint csúszott el saját kapuja előterében, passza pedig a jó ütemben kilépő Gyurácz Bálint lábán landolt. Az érdi támadó köszönte szépen és egy az egyben vezette a labdát Szatmári Zoltán kapujára, aki utolsó emberként kihúzta Gyurácz lábát – jöhetett a büntető, ezt pedig Palásthy Norbert simán belőtte. 1–0

Két perc sem telt bele, egy jobboldali akció után az érdi balhátvéd Pintér Nikola húzta ki Szűcs László lábát a büntetőterületen belül, ez is tizenegyes. Ki más állt volna oda, mint maga a rutin, Kenesei Krisztián, aki higgadtan lőtt Kertész kapujába. 1–1

Még a szünet előtt ismét előnybe kerülhetett volna az Érdi VSE, Palásthy–Gyurácz–Pallagi akció után mindhárman lőhettek volna, de csak utóbbi tette ezt, rosszul.

A második félidő remekül indult, a 48. percben Gyurácz Bálint – a meccsen már sokadszor – remek ütemben lépett ki a védők tengelyéből, majd simán eltette Szatmári mellett a labdát. 2–1

Csak nem akart leszakadni a III. kerületi TVE, Kenesei Krisztián veszélyes lövést küldött a kapura 22 méterről, melyet Kertész csak oldalra tudott ütni.

Mégis sikerült növelni az érdi előnyt, az 54. percben Gyurácz Bálint ezúttal a baloldalról forgatta át a játékot Kelemen elé, akinek beadását Palásthy kisebb üggyel-bajjal pofozott a kapuba. 3–1

A kétgólos előny birtokában továbbra is élénkebb volt és dominált az Érdi VSE, de ez ekkor már inkább a mezőnybeli játékra volt igaz, mintsem a folytonos támadásokra. Meg is lett ennek a hátulütője, Kenesei Krisztián ismét villant, a tizenhatos bal oldaláról lőtte ki a kapu jobb oldalát, így a semmiből visszajött a meccsbe a fővárosi együttes. 3–2

Mi több, öt perccel később egy jobboldali beadás után Szilágyi Máté első kísérletét blokkolták, de a labda visszapattant elé és az ismétlésből egyenlített. 3–3

Felpaprikásodott a hangulat, Limperger Zsolt csapata erőt vett magán, s a lecserélt Palásthy Norbert nélkül próbálta megszerezni a negyedik találatot. Az érdi rohamok gyakran nem jutottak lövésig, de Kelemen Patrik és a télen igazolt Korozmán Norbert is eleresztett egy-egy jó lövést. A sokadik érdi helyzet után a 85. percben Csizmadia ismét Gyuráczot próbálta kiugratni, passza azonban a védőkhöz pattant, akik ügyetlenkedésükből épp Gyurácz elé tették a labdát, ő pedig – lévén, hogy remek napot fogott ki – nem hibázott és eldöntötte a meccset.

Az Érdi VSE izgalmas találkozón nyert 4–3-ra, ezzel pedig megelőzte a tabellán a III. kerületieket és a BKV Előre ellen 1–0-s vereséget szenvedő Tatabányát, így Limperger Zsolték a 9. helyre ugrottak fel.

Nem szoktunk ilyet írni, de ezúttal megválasztjuk a meccs emberét, nálunk egyértelműen a két gólt jegyző, valamint egy tizenegyest kiharcoló Gyurácz Bálint lett a meccs legjobbja.

 

Érdi VSE – III. Ker. TVE 4–3 (1–1)

Érd, Ercsi úti sporttelep, 300 néző

Vezette: Pillók, asszisztensek: Aradi, Gyürüsi

Érdi VSE – Kertész – Ország, Honti, Hegedűs, Pintér N. – Kónya B. (Ebedli, 60. perc), Csizmadia – Kelemen, Pallagi, Gyurácz (Csiszár, 88. p.) – Palásthy (Korozmán, 75. p.).

Vezetőedző: Limperger Zsolt

III. Ker. TVE: Szatmári – Móczó (Forgács B., 56. p.), Pálfalvi, Filó (Illés D., 70. p.), Marcsek – Domokos, Gálfi (Horváth Levente, 86. p.) – Szilágyi M., Szúűcs L., Bartha R. – Kenesei.

Vezetőedző: Bűcs László

Gólszerzők: Palásthy 37., 54. perc – az elsőt tizenegyesből, Gyurácz B. 48., 85. p., ill. Kenesei 39., 68. p. – az elsőt tizenegyesből, Szilágyi M. 73. p.

Címkék