Rajzok a bátrakról

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére idén is meghirdette rajzpályázatát a Szepes Gyula Művelődési Központ általános és középiskolás tanulók részére. A pályázat eredményhirdetését pénteken délután tartották meg az intézményben. A felhívásra az ország minden pontjáról érkeztek alkotások.

Hasonló tartalmaink:

Több mint tíz éves múltra tekint vissza a Szepes Gyula Művelődési Központ rajzpályázata, amelyet minden évben meghirdetnek a forradalom és szabadságharc tiszteletére. A pályázatra elsősorban olyan alkotásokat vártak, amelyek bemutatják a szabadságharc eseményeit, történelmi alakjait és azt, hogy az alkotó számára mit jelent a szabadság. Az beérkezett pályaműveket ez alkalommal is szakmai zsűri értékelte.

Regős Ágnes a zsűri elnöke elmondta, hogy a pályázók igen változatos témájú és technikával készült alkotásokat nyújtottak be. Volt, aki szülei hatására nyújtott be rajzott, de sokan voltak olyanok is, akik rendszeresen rajzolnak szabadidejükben – tette hozzá a zsűri elnöke.

A forradalom és szabadságharc tiszteletére kiírt rajzpályázat alkotásaiból nyílt kiállítás április 12-ig még megtekinthető a Szepes Galériában.

Kép: Lada Levente: Elkezdődött… (10 éves) 1. díj, Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium – Érd 

Címkék