Zenei Klub

Megtartotta márciusi találkozóját kedden este a Csuka Zoltán Városi Könyvtár Zenei Klubja. A meghívott vendég Páll Éva, a Bara Zenekar egyik alapítója volt, aki beszélt többek között a kezdetekről, valamint a jövőbeni terveikről is.

Hasonló tartalmaink:

2000 januárjában alakult meg szinte még gyerekekből Tárnokon a Bara Zenekar – mondta el a Zenei Klub találkozóján Páll Éva. A zenekar egyik alapítótagja hozzátette: kezdetben a Benta citerazenekarban játszottak és tanultak a tagok, majd később ebből forrta ki magát a mostani vonós felállás.

Páll Éva elmondta: számukra a legfontosabb, hogy minél több helyen bemutatkozhassanak, felléphessenek, így eddigi pályafutásuk alatt egy CD-t adtak ki, Barások közt címmel, de tervben van egy következő lemez elkészítése is. A zenekar az elmúlt 16 évben a világ számos pontján fellépett már, sok emlékezetes koncert áll mögöttük – hangzott el a beszélgetésen.

Páll Éva hangsúlyozta: ma már nemcsak külföldön, hanem itthon is egyre népszerűbb a népzene, mind az idősebb, mind a fiatalabb korosztály körében.

Címkék