Kerékpárral 7 határon át

2016-ban is egyedi támogatási lehetőséget hirdet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a környezettudatos szemléletet erősítő, határokon átnyúló kerékpáros programok, túrák megvalósításához. A pályázati úton elnyerhető hozzájárulás több mint 30 rendezvény megszervezését segítheti összesen 15 millió forint értékben.

Hasonló tartalmaink:

A hiánypótló kezdeményezés 2015-ben 9 rendezvény sikeres előkészítését és lebonyolítását tette lehetővé. A támogatott túrákon több mint 1400 biciklista ült nyeregbe. A programsorozat állomásain tavasztól őszig összesen 936 kilométert kerekezhettek a résztvevők.

A fejlesztési minisztérium a kedvező fogadtatásra tekintettel a korábbi keretösszeget a háromszorosára, 15 millió forintra emeli meg 2016-ban. A tárca idén a beadott pályázatok számától és a támogatási igényektől függően legalább 30 szemléletformáló programot kíván támogatni.

A túrák a környezetbarát, egészséges és biztonságos kerékpáros közlekedés népszerűsítése mellett a szomszédos országokkal fenntartott kulturális, társadalmi és idegenforgalmi kapcsolatok erősítését is szolgálják. A programsorozat lehetőséget biztosít a határ menti régiókban már kiépült kerékpáros útvonalak megismertetésére, a csoportos kerékpározás kultúrájának terjesztésére.

E célok megvalósítása érdekében civil egyesületek, non-profit vállalkozások, települési önkormányzatok, önkormányzati tulajdonban álló intézmények nyújthatnak be pályázatot a határon átlépő kerékpáros programok kidolgozására, megvalósítására. A „Kerékpárral 7 határon át” részletes felhívása a kormányzati honlapon, és folyamatosan frissülő információkkal a programsorozat Facebook oldalán is elérhető.

kormany.hu

Címkék