Falusi élet és szerelem a költészet napján

Költészet napja alkalmából rendhagyó irodalomórát tartottak a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumban. A vidám verses programot, valamint a József Attila életét feldolgozó előadást az intézmény 10. és 12. évfolyamos tanulói mutatták be társaiknak.

Hasonló tartalmaink:

A Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumban minden tanévben tartanak valamilyen jeles eseményhez kötődő rendhagyó irodalomórát, ez alkalommal a költészet napja adta a program témáját. A 10. évfolyamos tanulók vidám hangulatú, humoros versekből összeállított előadást mutattak be. Dr. Srágliné Molnár Beáta, a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium tanára elmondta, hogy Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Arany János és József Attila verseiből állítottak össze műsort, amely a falusi élet néhány mozzanatát eleveníti fel népdalokkal fűszerezve.

A 12. évfolyamos tanulók József Attila életét dolgozták fel, különös tekintettel a szerelemre és a halálra – mondta el Tuba Márta, a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium tanára.

Az irodalmi előadást kicsik és nagyok egyaránt nagy érdeklődéssel hallgatták végig.

Címkék