Ezüstérmes az Érd!

33–27-re kikapott a Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa döntőjében a címvédő Győri Audi ETO KC-től, így ezüstérmet szerzett az ÉRD női kézilabda csapata, amely története során először végzett második helyen!

Hasonló tartalmaink:

Már az történelmi tett volt az ÉRD csapatánál, hogy bejutott a Magyar Kupa fináléjába, hiszen amióta feljutott az első osztályba, azóta rendre bronzcsatákat vívott, ám most a legjobb négy között a Fehérvár KC kétgólos legyőzésével bejutott a döntőbe, ahol a 2005 óta címvédő Győri Audi ETO KC volt az ellenfele.

A papírforma szerint is a Rába-partiak voltak a mérkőzés esélyesei, amit aztán azzal is bizonygattak, hogy az első percekben Szabó Edináék taktikájának alkalmazásával a rendkívül gyors támadásokkal léptek meg egy-két góllal, de nem többel, mert a 9. percben Mireya González lökete után 5–4 volt az állás.

A tizedik perc után viszont az akkor beálló Görbicz Anita vezetésével egy 4–0-s sorozattal lett öt közte. A szünetig maradt is a négy-ötgólos differencia, de egy cseppet sem látszott az érdieken, hogy feladták volna a meccset, hiszen dinamikus támadások után többször is megtalálták a rést a győri védelmen.

A fordulás után a két világklasszis, Görbicz és Heidi Löke két villanásával hat volt közte, azonban sorrendben Klivinyi Kinga, Katarina Krpezs-Slezák, Mireya González, Mariama Signaté és Olivera Vukcsevics is betalált, ezzel pedig az ÉRD két gólra kapaszkodott. A 40. percben 20–17 után Katarina Krpezs-Slezák egy lerohanás után Klivinyi Kinga passzából vette be Kari Aalvik Grimsbö kapuját, ez a gól pedig azért fontos, mert a születésnapját ünneplő szerb jobbszélső szezonbeli 250. találatát szerezte! Részletek alább.

Gólját beárnyékolja, hogy ezt követően Görbicz Anita szélről és hétméteresből is eredményes volt, a Győr pedig visszaállította az ötgólos különbséget.

A kiváló tempóban és hangulatban zajló döntőben aztán Mireya González három góljával ismét faragott hátrányából az ÉRD, de a szakértők szerint is a világ legerősebb csapatának számító Győr megújult, sorra potyogtak a gólok, a 33–27-es végeredményt pedig Görbicz büntetője állította be, az ÉRD ugyan hat góllal kikapott, de ezüstérmet szerzett a Magyar Kupa négyes döntőjében.

A torna legjobb játékosának a két meccsen tizenhárom gólt jegyző Klivinyi Kingát választották meg, a négyes döntő legjobb kapusa a győriek norvégja, Kari Aalvik Grimsbö lett.

A bronzmérkőzésen az FTC-Rail Cargo Hungaria fikarcnyi esélyt sem adott a Fehérvár KC-nak. Egyedül a második percben volt szoros a meccs, amikor 1–1 volt, de már a szünet előtt számolhattak a fővárosi zöld-fehérek, a pihenőre pedig 20–9-es Fradi-vezetéssel vonultak. A 49. percben a korábban többször is kialakuló tizenkilenc gólos különbséget először váltotta húszra a Fradi, amely végül simán, 40–19-es győzelemmel állhatott a dobogó legalsó fokára.

KRPI: 253!

Katarina Krpezs-Slezák góljai a 2015/2016-os szezonban: NB I alapszakasz 22 mérkőzés: 157 gól, negyeddöntő két meccs: 21 gól, elődöntő első mérkőzése: hat gól. Magyar Kupa: négy meccs, 27 gól. Kupagyőztesek Európa Kupája: hat meccs, 42 gól. Összesen: 35 mérkőzés, 253 gól – ez mérkőzésenként 7.22-es átlag.

Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa

Döntő

GYŐRI AUDI ETO KC – ÉRD 33–17 (16–12)

Szigetszentmiklós, 1300 néző.

Vezette: Bacs, Bóna

Győr: GRISMBÖ – Orbán Adrienn 3, Groot 1, KOVACSICS 4, H. LÖKE 7, E. Amorim 2, Hársfalvi 1.

Csere: Kiss É. (kapus), Broch 3, GÖRBICZ 9 (4), Alstad 1, Knedliková 1, Sulland 1.

Edző: Ambros Martín

ÉRD: JANURIK – KRPEZS-SLEZÁK 8 (3), M. GONZÁLEZ 8, KLIVINYI 7, Kisfaludy, Signaté 1, Fekete B.

Csere: Gridnyeva (kapus), A. Bulatovics, Barján 2, O. Vukcsevics 1, Szabó L., Gulyás, Vajda.

Edző: Szabó Edina

Kiállítások: 14, ill. 12 perc.

Hétméteresek: 4/4, ill. 4/3.

Szabó Edina: Gratulálok a Győrnek. Örülünk az ezüstéremnek. Köszönjük szurkolóink támogatását.

Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–1. 9. p.: 5–4. 14. p.: 9–4. 23. p.: 14–8. 34. p.: 18–12. 40. p.: 20–18. 45. p.: 24–21. 49. p.: 29–23. 52. p.: 29–24

Statisztikák:

Támadás: 63, ill. 63

Védés: 12, ill. 13

Gól – átlövésből: 11/5, ill. 21/10

Gól – szélről: 11/8, ill. 4/3

Gól – lerohanásból: 13/9, ill. 5/3

Gól – beállóból: 4/3, ill. 4/1

Gól – betörésből: 7/4, ill. 8/7

Gól – hétméteresből: 4/4, ill. 4/3

Technikai hiba: 14, ill. 18

Kiállítás: 14, ill. 12 perc

Címkék