Kupabronz!

Harmadik helyen végzett a Delta RSE Érd kismini csapata az Országos Mini Kupában (OMK)!

Hasonló tartalmaink:

Huszonnégy csapat részvételével zajlott le az Országos Mini Kupa, melyből a Delta RSE Érd három egységgel mérette meg magát. A szűkös, mindössze négy csapattal induló fiú versenyen az érdiek a negyedikek lettek, de ezzel kapcsolatban Dömötör-Mátrai Beáta megjegyezte, hogy a gárda nem saját korosztályában szerepelt, a hétvégi szupermini kupán játszanak majd saját korcsoportukkal. A B-jelű, immár lány csapat a huszonnégyes mezőny tizennyolcadik helyén zárt, az A-gárda viszont bronzérmet szerzett!

Az elődöntőben a KRA együttese lökte el a Delta RSE Érdet a fináléba jutástól, így Dömötör-Mátrai Beáta tanítványai a bronzéremért a házigazda Vasassal mérkőztek meg, amelyet 2:0-ra vertek. „A Vasas mumusnak számít, hiszen a szezonban eddig több sorozatban is kikaptunk tőlük, most sikerült revánsot venni” – fogalmazott a vezetőedző, aki érdekességként megemlítette, hogy az A-csapat az elődöntőbeli botlást leszámítva minden szettjét úgy nyerte meg, hogy az ellenfél még a tizenöt pontot sem érte el!

Az OMK-nak az elsődleges célja, hogy a különböző régiókban szereplő csapatok a szezon végén egymás között szűrjék le, honnan hova jutottak, hiszen edzésen kevésbé mérhető a fejlődés. „A legnagyobb élmény a gyerekek számára a verseny, hiába játszunk edzésen, akkor felmérjük az erőviszonyokat, de akkor, amikor más, ismeretlen csapatok ellen kell játszani, az mindig különleges esemény, pláne, amikor ilyen nagy eseményt hoz össze a Magyar Röplabda Szövetség.” – szögezte le a vezetőedző.

13072750_1741315536115343_466603659410546354_o

A Delta RSE Érd szupermini csapata május 6-7-én szintén a Folyondár utcai sportcsarnokban vesz részt az Országos Mini Kupán, ahol 43 gárda méri össze erejét, és ezúttal nem kettő a kettő ellen, hanem már három a három ellen zajlanak a mérkőzések – tájékoztatott Dömötör-Mátrai Beáta, aki megjegyezte, hogy ezáltal több játékost kell egy csapatba delegálni, éppen ezért a tavalyi hat egységhez képest idén csak néggyel vesz részt a Delta RSE Érd, amely így is az egyik legnagyobb számú nevezés.

A következő hetek talán legnagyobb kérdése és eseménye az a május 21-én, szintén a Folyondár utcában rendezett Országos Mini Bajnokság döntője, amelyen az ország tizenkét legjobb csapata vesz részt, s erre a kvalifikációs versenyeken szerzett pontokkal lehet eljutni. Ezzel kapcsolatban a Dömötör-Mátrai Beáta elmondta, hogy bízik benne és úgy is néz ki, hogy bent lesznek a döntőben.

Fotók: Magyar Röplabda Szövetség Facebook oldala

Címkék