A történelem írásbelivel folytatódott az érettségi

Az érettségi harmadik napján a történelem írásbelikkel folytatódtak a vizsgák. Az írásbeli feladatsort mintegy 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkották. 

Hasonló tartalmaink:

Ahogy a többi középiskolában, így a Kós Károly Szakképző Iskolában is lezajlott a történelem írásbeli érettségi. Dózsa Lajos, a Szakképző Iskola megbízott igazgatója elmondta, hogy az iskolában a korábbi évek tapasztalata szerint többnyire a középszintű érettségit választják a diákok. Majd hozzátette, hogy az egy részből álló feladatsor megoldására 180 perc áll rendelkezésre, melyhez Helyesírási Tanácsadó szótárt és Történelem atlaszt használhatnak a diákok.

A vizsgázók a rendelkezésre álló időt tetszés szerint oszthatták meg az egyes feladatok között és a megoldásuk sorrendjét is meghatározhatták. Az írásbeli feladatsort mintegy 60%-ban a magyar, 40%-ban az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkották. Az összes feladat mintegy felét a XIX. és a XX. század történelme adta. Az első feladat többek között az államalapításhoz kötődött, a második részben pedig kifejtendő feladatok voltak, esszét kellett írniuk a diákoknak.

A Kós Károly Szakképző Iskolában történelemből emelt szintű érettségit is lehetett tenni, az erre vonatkozó intézményi feladatokkal a Kormányhivatal bízta meg az iskolát. Emelt szinten történelem vizsgát hatvanöten írtak az iskolában, a tanulóknak a feladat teljesítésére 240 perc állt a rendelkezésükre.

Címkék