Nem sikerült a kvótaszerzés

Az Érdi Spartacus válogatott birkózója, az 53 kilogrammos Dénes Mercédesz ugrott be az isztambuli olimpiai kvalifikációs versenyre a korábban, egy ulánbátori kvótás viadalon könyöksérülést szenvedő Galambos Ramóna helyére, ám az U23-as Európa-bajnoki bronzérmesnek sem sikerült a kvótaszerzés.

Hasonló tartalmaink:

Dénes Mercédesz, az érdiek egyetlen felnőtt válogatott versenyzője nem tudta kivívni az országnak (birkózásban az országnak szerzik az indulási jogot, nem egyénenként) a riói kvótát, miután az utolsó olimpiai kvalifikációs viadalon, Isztambulban az 53 kilogrammosok között nem jutott a döntőbe. Az érdi birkózó a nyolcaddöntőben – az MTI beszámolója alapján – az üzbég Shakhodat Djullibaevával mérkőzött, akit fordulatos meccsen győzött le. Az első három percben ugyanis az idei U23-as Eb-n harmadik magyar 6:0-s hátrányba került, a második szakasz közepén azonban egy remek mögé kerülés után háromszor is pörgetett, így 8:6-ra fordított, előnyét pedig biztosan őrizte meg a végéig. A negyeddöntőben a török Bediha Gün volt Dénes ellenfele. A találkozón a rivális sima, 7:0-s győzelmet aratott, így a magyar birkózó búcsúzott. A versenyen csak a döntős szereplés után járt kvóta a nyári ötkarikás játékokra, így Dénes Mercédesz nem tudta kiharcolni az indulást. A viadalon az érdi lány még tovább menetelhetett, hiszen legyőzője döntőbe jutott, így vigaszágon folytathatta, előbb a tajvani Hszin-Ju Chiut 12:2-re verte, majd később a bronzmeccsen a francia Melanie Lydie Sandra Lesaffretől 3:2-re kikapott.

Képünk egy korábbi eseményen készült.

Címkék