Végig pariban!

A női kézilabda NB I elődöntőjében az ÉRD az idegenbeli 42–26-os vereség után fogadta a Győri Audi ETO KC csapatát, ahol Szabó Edina együttese parádésan kezdett és a 34. percig vezetett is, ám végül három góllal, 27–24-re kikapott. A Rába partiak 69–50-es összesítéssel jutottak a döntőbe. A bronzéremért az ÉRD a DVSC-TVP-vel küzd meg.

Hasonló tartalmaink:

Parádésan kezdett a Bajnokok Ligája hétvégi négyes döntőjének fináléját elvesztő Győr ellen az ÉRD, Katarina Krpezs-Slezák két, Klivinyi Kinga egy góljával 3–0-ra léptek meg a hazaiak, sőt a szerb szélső további két találatára és Olivera Vukcsevics szélről szerzett góljára csak Nycke Grootnak volt válasza. Ambros Martín pedig 6–1-es érdi vezetésnél időt kért.

A vendégek ekkor kezdtek éledezni, hiszen sorozatban szerzett három góljukkal feljöttek 6–4-re is, de az ÉRD lendületét megtartva öt góllal ismét ellépett. 10–6 után viszont a szünet előtt nem sokkal feljöttek egy gólra a vendégek. Már kezdtük elkönyvelni, hogy marad is a 13–12-es félidei állás, ám Julia Havronyina egy időntúli szabaddobást hihetetlen módon az előtte tornyosuló falon keresztbe lőtt és Kiss Éva sem tudott hárítani! (14–12)

A fordulás után Andjela Bulatovics nyitotta a gólok sorát, ám az ő betörésére Eduarda Amorim átlövésével, Görbicz Anita hétméteresével és Yvette Broch lerohanásból szerzett góljával 0–0 után először volt döntetlen a meccsen, 15–15.

A kapuban a nagyobbnál nagyobb védéseket bemutató Janurik Kinga amerikai foci irányítókat megszégyenítő pontossággal indította Fekete Bozsanát, aki visszaszerezte a vezetést az érdieknek – nem sok sikerrel, mert a gyönyörű gólt öt sikeres győri akció követte, 16–20.

A döntőbe jutáshoz is szinte a csodák csodájának kellett volna bekövetkeznie, hiszen az ÉRD-nek tizenhét góllal kellett volna nyernie, ám a négygólos hátrány után az utolsó húsz percet huszonegy góllal kellett volna hoznia Klivinyi Kingáéknak. Ami annak ellenére, hogy ő is próbálkozott, ez lehetetlen feladatnak bizonyult.

A csodában bízók még így is reménykedhettek, hogy esetleg el lehet kapni a Győrt és az nem kettős győzelemmel lesz finalista, de végül a Rába-partiak 27–24-re nyertek és 69–50-es összesítéssel jutottak a döntőbe.

Az ÉRD ellenfele így az FTC-Rail Cargo Hungaria által kettős győzelemmel, 57–50-es összesítéssel búcsúztatott DVSC-TVP gárdája lesz a bronzcsatában.

De a tradíciónak maradnia kell, ha már a döntőbe jutás nem sikerült, akkor zsinórban negyedszer is meg kell szerezni a bronzérmet!

 

Női kézilabda NB I, elődöntő, 2. mérkőzés

ÉRD–GYŐRI AUDI ETO KC 24–27 (14–12)

ÉRD Aréna, 1400 néző. V: Medve, Nagy László

ÉRD: JANURIK – Krpezs-Slezák 5 (2), SIGNATÉ 4, A. Bulatovics 1, Kisfaludy 1, KLIVINYI 5, O. Vukcsevics 1. Csere: Gridnyeva, Győri (kapusok), M. González, Barján, Havronyina 4 (1), Gulyás, Fekete 3.

Edző: Szabó Edina

Győr: Kiss É. – Orbán Adrienn 1, KOVACSICS 6, Groot 3, H. Löke, E. AMORIM 3, Görbicz 5 (5). Csere: Grimsbo (kapus), BROCH 4, Alstad 3, Knedliková, Sulland 2, Lakatos R.

Edző: Ambros Martín

Az eredmény alakulása: 8. perc: 6–1. 15. p.: 6–4. 21. p.: 10–6. 28. p.: 13–10.  40. p.: 16–20. 50. p.: 20–23.

Hétméteresek: 5/3, ill. 5/5

Kiállítások: 4, ill. 6 perc

Továbbjutott: a Győr kettős győzelemmel, 69–50-es összesítéssel.

 

Statisztikák:

Védés: 15, ill. 9

Gól – átlövésből: 21/12, ill. 17/7

Gól – szélről: 7/5, ill. 11/5

Gól – lerohanásból: 5/5, ill. 4/1

Gól – beállóból: 2/1, ill. 3/3

Gól – betörésből: 1/0, ill. 3/3

Gól – hétméteresből: 5/3, ill. 5/5

Blokkolt lövés: 1, ill. 2

Technikai hiba: 13, ill. 14

Kiállítás: A. Bulatovics (22:07), Krpezs-Slezák (34:19), ill. Kovacsics (16:46), Groot (40:57), Lakatos R. (53:29)

Időkérések:

Szabó Edina: 17:10 (8–4); 37:12 (16–19); 57:40 (22–26)

Ambros Martín: 7:44 (6–1)

 Fotó: handballerd.hu

Címkék