Amikor a szurkoló a pályán szurkol

Immár negyedszer rendezi meg az Érdi Torna Club az ÉRD Arénában május 29-én a Cheerleading Championshipet, azaz a magyar országos bajnokságot.

Hasonló tartalmaink:

Már-már hagyománnyá vált, hogy májusban Érden rendezik a cheerleaderek legnagyobb hazai bajnokságát, mivel az elmúlt három évben is az Aréna adott neki otthont, ám a sportág fejlődését jól jelzi, hogy ezúttal már tizennégy egyesület ötszáz sportolója fog szerepelni nagyjából húsz kategóriában. Az országos bajnokságon keresztül lehet kvalifikációt szerezni az Európa-bajnokságra, sőt még a jövő évi – rendszerint az Egyesült Államokban rendezett – világbajnokságra is innen lehet indulási joghoz jutni.

„A legkisebbektől, tehát a mini korosztálytól egészen a senior kategóriáig lesznek résztvevők, ami nálunk a felnőtteket jelenti” – tájékoztatott Kovácsik Rita, az Érdi Torna Club és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem cheerleader szakosztályának vezetője, vezetőedzője.

Az ötszáz fős létszám kissé csalóka, merthogy a cheerleadereknél az egységek létszáma sem mindegy, így lesznek egyéni, páros és csapatversenyek is, de többen több csapatban is szerepelni fognak.

Az Érdi Torna Club harminchat versenyzővel képviselteti magát a viadalon mini és junior, illetve egy senior páros kategóriákban. „Nagyon sokat dolgoztunk idén, most úgy érzem többet várok tőlük, mint például decemberben, hiszen majdnem ugyanazzal a koreográfiával állunk ki, csak egy kicsit feltuningolva. Helyezésekkel kapcsolatban nincsenek elvárásaim, de a vágyaim között nyilvánvalóan ott van a magyar bajnoki cím. Meglátjuk, hogy az ellenfelek mivel készülnek” – fejezte ki reményeit Kovácsik Rita.

A cheerleading idén egy sportágtörténeti tettet hajtott végre, ugyanis a Szabó Hanna, Balogh Patrícia páros részt vett az idei, az Egyesült Államokbeli Orlandoban rendezett világbajnokságon, ahol először képviselték a hazai sportágat. Korábban Kovácsik Rita és Miklós Mátyás is szerzett indulási jogot a viadalra, ám ők végül visszamondták a szereplést, de azért Rita edzőként, Mátyás kisérőként a helyszínen nézte a versenyt. A Cheerleading Championshippel kapcsolatban Kovácsik Rita megjegyezte, hogy a Szabó, Balogh páros ugyanazzal a számával fog fellépni, amellyel a világbajnokságon a tizenötödik helyet szerezték meg.

Fotó: handballerd.hu

Címkék