Az emberi lét lényege, életünknek apró vibrálásai vannak elrejtve azokban a versekben, amelyeket a szerző Savanya Istvántól, Pomázi Zoltán előadásában megzenésítve, valamint Ungvári Álmos szavalataiban hallott az érdi közönség a Zenei könyvtárban.

A költemények lebegő fénycsóvák, színárnyalatok a hétköznapok gomolygó szürkeségében – emelte ki Savanya István, Kanadában élő magyar poéta és zenész. A Steve Savanya néven ismertté vált szerzőnek jelentős külföldi antológiákban jelentek meg versei, valamint 2002 óta több alkalommal felterjesztették az év költője címre. Az angol nyelvű siker dacára Savanya István magyarul írja költeményei zömét, s mivel a zene is része az életének, legtöbb művéből dal is születik.

– Nem én választottam a verséneklést, hanem az választott engem – állítja a Calgaryban angoltanárként dolgozó költő, aki számos kulturális rendezvény szervezője, résztvevője, valamint irodalmi klubok meghívott vendége volt már hazánkban.

Néhány költeményt Ungvári Álmos szavalt el a közönségnek.

Az érdi Zenei Könyvtárba Pomázi Zoltán, a Bojtorján együttes egyik alapítója, énekese és dalszerzője hívta meg, aki nemrégen lemezt adott ki az általa megzenésített Savanya-költeményekből. A verseket „isten örömkönnyeinek” nevezte, amelyeket ajándékba kap, majd így írta le a költemények születését: „A benne rezonáló, vibráló hangulatokat, élményeket érzékeny membránként fogadja és egy belső hang diktálása nyomán írásban, zenében rögzíti.” Úgy fogalmazott: minden egyes vers születése egy picit a világ teremtése is, hiszen ugyanazokon a szakaszokon megy keresztül. De vajon napjainkban ki figyel oda ezekre a picike dalokra, amelyekben az emberi lét lényege, életünknek apró vibrálásai, örömei és fájdalmai vannak elrejtve? – tette fel a „költői” kérdést. Talán azok, akik – itt Érden is – a könyvtárak megnyugtató és inspiráló csendjében, a zajos világtól egy kis menedéket keresve, a belső világunkra is kíváncsiak.

Mint megtudtuk, Savanya Istvánnak nemcsak oktatóként, hanem költőként is meggyőződése, hogy egész életünk során tanítók és tanítványok is vagyunk egyszerre. Bárhol, bárkitől és bármikor, még a legegyszerűbb helyzetekben is tanulhatunk valamit. Sőt: addig vagyunk igazán életképesek, amíg a gyermeki kíváncsiságunk, tanulási vágyunk nem hagy el bennünket.

Azt is elárulta: sohasem szerette a telet, mégis évtizedek óta él egy olyan országban, ahol ez az évszak a leghosszabb. Ez sokáig elkeserítette, mígnem egy napon a mínusz 20 fokos szikrázó napsütésben „szembejött a jelen kigombolt kabátban”, és elárasztotta őt körülményektől független belső boldogsággal. Ezt a csendes, lelket vidító bensőséges örömöt kívánta versénekei által közönségével is megosztani. Eközben egy egész hangszerarzenált is megszólaltatott. Nemcsak gitárral, hanem kobozzal, szájharmonikával, csörgődobbal és egyéb hangszerekkel kísérte dalait. Néhány költeményét – Ungvári Álmos előadásában – szavalva is hallhatták az érdiek, valamint saját megzenésítésében Pomázi Zoltán is előadta a poéta pár művét. Az est végén pedig közösen is muzsikált a két zenész.

Érdi Újság 

Bálint Edit

Fotón: A Kanadában élő művész egy egész hangszerarzenált is megszólaltatott