Nagy változások a bajnokságban

A Magyar Kézilabda-szövetség Szakmai és Versenybizottsága elkészítette a következő idényre vonatkozó versenykiírást, mely számos változást tartalmaz.

Hasonló tartalmaink:

A következő szezon:

A K&H női kézilabda liga 2016/2017-es szezonjában nem lesz rájátszás, a mezőny tizennégy csapatra bővül, ami azt jelenti, hogy összesen huszonhat fordulót rendeznek, valamint minden csapat játszik egy-egy tét nélküli mérkőzést Balatonbogláron a junior válogatott ellen.

A versenykiírás értelmében az idei szezonban kieső helyen végző két klub, a Budaörs és az EUbility Group Békéscsabai ENKSE is marad az élvonalban. Az NB 1/B keleti és nyugati csoportjának győztesei jutottak (volna) fel, a keleti csoport győztese, a Kisvárda vállalta az indulást, míg a nyugati első helyezett Szekszárd nem, így helyette a keleten második helyen végző Kispesttel egészült ki a mezőny.

A 2017/2018-as szezonra is megmarad a lebonyolítás és a létszám is, így az utolsó kettő helyezett kiesik az élvonalból.

A 2016/2017-es bajnokság a riói ötkarikás játékok miatt csak 2016. szeptember 17-én kezdődik, nem lesz rájátszás, így a végeredmény az „alapszakaszban” elért 26 forduló után alakul ki.

Játékjogosultság, játékengedély:

Minden élvonalbeli felnőtt bajnoki mérkőzésre 16 játékost lehet nevezni. Amennyiben egy adott mérkőzésre a csapat 15 játékost nevezett be, úgy legalább 1, amennyiben pedig 16 játékost, úgy legalább 2 magyar állampolgárságú szabályos játékengedéllyel rendelkező játékosnak kell lennie.

Az NB I-es bajnokságban mérkőzésenként az MKSZ játékengedélyével legfeljebb három EU tagországon kívüli nem magyar állampolgárságú játékos nevezhető.

Az NB I-ben nem magyar állampolgárságú felnőtt játékos játékengedélynél a féfiaknál öt, a nőknél négy külföldi játékos játékengedélyének kiváltási értéke változatlan, azonban az ezt meghaladó külföldiek játékosonként hárommillió forintot kell befizetni – utánpótlás versenyeztetési díjként.

Változnak a mezek is:

Újítás, hogy ezentúl a mezek hátoldalán a mezszám felett kötelező feltüntetni a játékos családnevét, azaz például az ÉRD esetében is megváltozik a jelölés, hiszen eddig a mezszám alatt voltak a játékosok nevei.

Az utánpótlás és az alsóbb osztályok:

A másodosztályban, az NB1/B-s bajnokságban a következő szezonban még kétszer tizennégy csapat vesz részt keleti és nyugati csoportra osztva, ám 2017-től kétszer tizenkét csapatra csökken a létszám. Fontos változás, hogy sem a második vonalban, sem az NB II-ben (harmadosztályban) nem szerepelhetnek második csapatok, így a következő szezonban úgy tűnik, hogy a Győr, az FTC, a Debrecen, a Dunaújváros és a Haladás-ÉRD II még jelentkezhet egy utolsó szezonra a másodosztályban.

A junior és ifjúsági bajnokságok is a felnőtt bajnoksághoz idomulnak, így ezekben sem lesz rájátszás. A nőknél a korosztályok nem változtak: a juniorok az 1997. január 1-jén, vagy utána születettek, az ifjúságiak az 1999. január 1-jén, vagy utána születettek. Szigorítás viszont, hogy egy játékos csak egy korosztályba kaphat játékengedélyt. Ezzel kapcsolatban további módosítás, hogy legfeljebb négy játékos játszhat egy napon ifjúsági és junior mérkőzést is, ennél több esetén jogosulatlan szereplésnek minősül a nevezés, a vétlen ellenfél 10–0-s gólkülönbséggel kapja meg a két pontos győzelmet. Amennyiben a serdülő, a junior és az ifi bajnokság mérkőzéseit nem egy napon játsszák, akkor a korlátozás nem érvényes.

Magyar Kupa:

A Magyar Kupa lebonyolításában is történt módosítás, az előző évi bajnokság 3.-6. helyezett csapatai kiemeltek, így később kapcsolódnak be a küzdelmekbe, viszont ha kiesnek, akkor az őket kiejtő gárdák megkapják a kiemelést. Fontos változás, hogy a bajnokság első két csapata alanyi jogon résztvevője a Magyar Kupa négyes döntőjének, azaz a Győri Audi ETO KC és az FTC-Rail Cargo Hungaria már most bejutott a négy közé.

A női NB I 2016–2017-es résztvevői: Győri Audi ETO (1.), FTC-Rail Cargo Hungaria (2.), ÉRD (3.), DVSC-TVP (4.), Dunaújvárosi KKA (5.), Fehérvár KC (6.), Ipress Center-Vác (7.), Siófok KC (8.), MTK Budapest (9.), Mosonmagyaróvári KC (10.), EUbility Group Békéscsabai ENKSE (11.), Budaörs (12.), Kisvárdai KC (feljutó), ELIOS Kispesti NKK (feljutó)

Címkék