Új buszmegállók Tárnokon

Tizenöt buszmegálló felújításáról illetve újjáépítéséről döntöttek a tárnoki képviselők. A testület májusi ülésén megvizsgálta a Tárnoki Köz-Ért Kft. erről szóló tervezetét is és a zárszámadás után többek között ez a tétel is bele kerülhetett a fejlesztési listába. A buszmegállók felújítása már időszerű volt, melynek tervezett költsége mintegy 7,4 millió forint.

Hasonló tartalmaink:

2015-ben a Településüzemeltetési Kft. felmérte az összes belterületi buszmegállót, és a buszvárók állapotától függően felújítási-, illetőleg új építési javaslatokat tett. Azokon a helyszíneken, ahol a meglévő megállók felújíthatóak, mint például a Művelődési Ház előtti buszmegálló, ott ez lesz a megoldás. Ahol pedig már menthetetlen a szerkezet, ott új buszvárót alakítanak ki, mint a vasútállomás buszfordulójában.

A munkák ütemezéséről még folyik a szakmai egyeztetés, de várhatóan már a nyáron elindul a beruházás.

tarnokhir.hu

Címkék