Álmodjunk tovább!

A magyar labdarúgó-válogatott 44 év után jutott ki újra Európa-bajnokságra, 1986 óta világeseményre, de veretlenül megnyerte a franciaországi kontinensviadal F-csoportját, így továbbjutott a legjobb tizenhat csapat közé, ahol június 26-án, vasárnap 21.00 órától Toulouseban küzd meg a negyeddöntőbe jutásért Belgiummal.

Hasonló tartalmaink:

Egész Magyarország futball-lázban ég, hiszen a csoportkör három meccse alatt nem csak az eredmények, hanem a mutatott játék is elnyerte a közvélemény tetszését – ez nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten is igaz. A mieink azzal a Belgiummal játszanak 21.00 órakor Toulouseban, amely néhány hónapja még vezette a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA világranglistáját, ám az argentinok megelőzték őket, de „papíron” így is „Európa-elsők”.

A futball-láz Érden is érzékelhető, hiszen a portugálok elleni csoportzáró mérkőzésen a város főterén is többszázan követték figyelemmel a 3–3-ra végződő találkozót, melyen a Bernd Storck irányította magyar csapat háromszor is vezetett a többek között a háromszoros aranylabdást, Cristiano Ronaldót is a soraiban tudó luzitánok ellen.

Előzetesen nem a magyar csapat számít a belgák elleni meccs esélyesének, de látva a belgák eddigi játékát és a keretben lévő klasszisokat, Marc Vilmots csapata jócskán elmarad a várakozásoktól – s ebben rejlik a siker kulcsa, merthogy a mieink a nagybetűs CSAPAT kifejezést bátran viselhetik.

A nyolcaddöntő szombati három mérkőzésén Lengyelország Jakub Blaszczykowski góljával a 39. percben vezetett Svájc ellen, ám a svájciak a 82. percben Xherdan Shaqiri tizenhat méterről ollózott bámulatos lövésével hosszabbításra mentették a találkozót. A ráadás kétszer 15 percében nem született döntés, így büntetők következtek, ahol a második svájci rugó, Granit Xhaka csúfosan mellélőtt, míg a többi kilenc lövő egyaránt értékesítette tizenegyesét, ezzel Lengyelország jutott a legjobb nyolc közé.

NYOLCADDÖNTŐ

SVÁJC–LENGYELORSZÁG 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 4–5

Saint-Étienne, 38 842 néző. Vezette: Mark Clattenburg (angol)

SVÁJC: Sommer – Lichtsteiner, Schär, Djourou, Rodríguez – Behrami (Fernandes, 77.), G. Xhaka – Shaqiri, Dzemaili (Embolo, 58.), Mehmedi (Derdiyok, 70.) – Seferovic. Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic

LENGYELORSZÁG: Fabianski – Piszczek, Glik, Pazdan, Jedrzejczyk – Blaszczykowski, Krychowiak, Maczynski (Jodlowiec, 101.), Grosicki (Peszko, 104.) – Milik, Lewandowski. Szövetségi kapitány: Adam Nawalka

Gólszerző: Shaqiri (82.), ill. Blaszczykowski (39.)

Brit csata. A franciaországi Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében két olyan csapat találkozott, amely eddig soha nem jutott ki a kontinensviadalra, így biztos volt, hogy történelmi tettet visz véghez Wales vagy Észak-Írország. A találkozón az előzetes várakozások helyett nem a Gareth Bale-lel felálló Wales dominált, az északírek sokkal több helyzetig jutottak, ám nem vezettek eredményre. A 75. percben végre megszületett a várva várt gól, amikor Gareth Bale baloldali beadását egy másik Gareth, nevezetesen McAuley, az északírek védője a saját kapujába lőtte – ezzel az öngóllal Wales 1–0-s győzelemmel jutot be a legjobb nyolc közé.

Walesre a Magyarország–Belgium találkozó továbbjutója vár a negyeddöntőben.

Wales–Észak-Írország 1–0 (0–0)

Párizs, Parc des Princes, 44 342 néző. Vezette: Martin Atkinson (angol)

WALES: Hennessey – Chester, A. Williams, Davies – Gunter, Allen, Ledley (J. Williams, 63.), Ramsey, N. Taylor – Vokes (Robson-Kanu, 55.), Bale. Szövetségi kapitány: Chris Coleman

ÉSZAK-ÍRORSZÁG: McGovern – Hughes, McAuley (Magennis, 84.), Cathcart, J. Evans – Ward (Washington, 69.), S. Davis, Norwood (McGinn, 79.), C. Evans, Dallas – Lafferty. Szövetségi kapitány: Michael O’Neill

Gólszerző: McAuley (75. – öngól)

Történelmi dögunalom. Pikáns rangadónak ígérkezett a Horvátország–Portugália találkozó, hiszen a horvátok csoportgyőztesként, többek között Spanyolországot megelőzve jutottak a legjobb tizenhat közé, míg a portugálok veretlenül (igaz nyeretlenül is) három döntetlennel fértek be a továbbjutást érő négy legjobb csoportharmadik közé. Jól láthatóan egyik gárda sem vállalt rizikót, a horvátok birtokolták többet a labdát, de az első 45 perc során csak egy „akciócska” volt, az is a portugáloktól, de Pepe jó öt méterről csúnyán a kapu fölé fejelt.

A második játékrész sem hozott izgalmakat, amióta vezetik a statisztikákat az Európa-bajnokságokon és világbajnokságokon olyan még nem fordult elő, hogy egyik csapat sem találta el a kaput a rendes játékidőben – idáig. A gól nélküli kilencven perc után a ráadás sem volt túl élénk, a 114. percben kezdtek éledezni a horvátok, aki Domagoj Vida lövésével, vagy Ivan Perisic kapufájával közel jártak a gólhoz, ám utóbbi után felszabadítottak és kontráztak Cristiano Ronaldóék. Nani tette át CR-hez a labdát, aki lőtt, de Danijel Subasic kapus még védett, azonban kipattanót egy lépésről Ricardo Quaresma az üres kapuba bólintotta. Ezzel Horvátország kiesett, a mieink csoportellenfele pedig már a legjobb nyolc közé került, ahol majd a lengyelekkel játszanak.

HORVÁTORSZÁG–PORTUGÁLIA 0–1 (0–0, 0–0, 0–0)

Lens, 33 523 néző Vezette: Carlos Velasco Carballo (spanyol)

HORVÁTORSZÁG: Subasic – Srna, Corluka (Kramaric 119.), Vida, Strinic – Modric, Badelj – Brozovic, Rakitic (Pjaca, 110.), Perisic – Mandzukic (Kalinic, 88.). Szövetségi kapitány: Ante Cacic

PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Cédric, Pepe, José Fonte, Guerreiro – Joao Mário (Quaresma, 87.), Adrien Silva (Danilo, 108.), William Carvalho, André Gomes (Renato Sanches, 50.) – Nani, Cristiano Ronaldo. Szövetségi kapitány: Fernando Santos

Gólszerző: Quaresma (117.)

 Program, június 26, nyolcaddöntők:

15.00, Lyon: Franciaország–Írország

18.00, Lille: Németország–Szlovákia

21.00, Toulouse: MAGYARORSZÁG–Belgium

Érd főterén mindhárom mérkőzést egy 27 négyzetméteres óriáskivetítőn lehet követni.

Címkék