Ha augusztus, akkor Summerfest

„Sokkal több a közös benned másokkal, mint gondolnád!” – hirdeti a nagyszabású Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár idei plakátja. Ahogyan csaknem negyed évszázada minden nyáron, ebben az esztendőben is „világvárossá”: a színes viselet, a táncok és a népi hagyományok színterévé válik az Érdhez közeli település.

Hasonló tartalmaink:

Augusztus 12. és 22. között rendezik meg Százhalombattán a hagyományos, óriási érdeklődésre számot tartó Summerfest-et, amelyen ezúttal húsz ország hagyományőrző együttesei vesznek részt. Argentína, Ciprus, Costa Rica, Dagesztán, Egyiptom, Franciaország, Kolumbia, Mexikó, Olaszország, Oroszország, Palesztina, Peru, Spanyolország, Szenegál, Szerbia, Thaiföld, Törökország, Uruguay, Üzbegisztán néptáncosainak, valamint a vendéglátó Forrás Néptáncegyüttes produkcióit élvezheti a közönség.

– „A huszonhárom év, majdnem egy negyedszázad, még kimondani is hátborzongatóan hosszú idő! – állapította meg az idei fesztivált beharangozó köszöntőjében Szigetvári József fesztiváligazgató, hozzátéve: Aki az első fesztivál évében született, mára már az egyetemi tanulmányait is befejezhette, lehet, hogy dolgozó lett belőle, talán férj, vagy feleség, ki tudja? Egy azonban biztos, az ő életének szerves hozzátartozója a Summerfest, úgy született meg, és úgy telt el az eddigi élete, hogy annak állandó szereplője volt a fesztivál.” Az igazgató hangsúlyozta: bár évről-évre rengeteg munkával és aggodalommal jár a szervezés, a külföldiek öröme, a közönség szeretete arra kötelezi őket, hogy mindenképpen folytassák, amit elkezdtek és örökítsék át a város következő nemzedékeire.

Summerfest3

Idén az igazi nagy folklórkavalkád augusztus 13-án délelőtt kezdődik, kora délután pedig már az össznépi körtáncon is részt vehetnek az érdeklődők a fesztiválsátorban. Augusztus 14-én pedig a zászlófelvonással veszi kezdetét a XXIII. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál, s ugyanezen a napon lesz a nyitóceremóniai is. Augusztus 21-ig pedig minden napon sokszínű, roppant gazdag program várja a közönséget. A legkisebbeknek játék, mese, bábszínház, nemzetközi játszóház és persze, rengeteg tánc lesz majd műsoron, a felnőttek többek között részt vehetnek a Népek Bálján, orientális és népi táncokat tanulhatnak és körülnézhetnek a népművészeti vásárban, ahol eredeti kézműves portékákat lehet majd vásárolni a fesztivál egész ideje alatt.

A külföldi, távoli és egzotikus tájakról érkező néptáncegyüttesek mellett, számos hazai fellépője is lesz a programsorozatnak. Pál Lajos és családja 16-án este ad koncertet Szent István katolikus templomban, 17-én Berecz András önálló estjére kerül sor, 18-án este pedig Szalóki Ágnes és a Chorus Matricanus közös koncertjét élvezhetik a református templomban.

Ugyancsak különleges élményt nyújt majd a Gördülő Táncegyüttes, melynek tagjai bár kerekesszékbe kényszerültek mégis megmutatják, hogyan lehet a tánc segítségével lábak nélkül „talpon maradni”. Itt lesznek a százhalombattai Felhőjárók színjátszói, valamint Jánoki Márió énekes is.

Érdi Újság

Címkék