Döntött a kormány az érdi bicikliút-szakaszról

Mintegy 30 milliárd forint értékű kerékpárút fejlesztésről született döntés. A turisztikai szempontból legfontosabb útvonalak fejlesztését nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek minősítették – jelentette be Révész Máriusz kerékpározásért felelős kormánybiztos egy budapesti háttérbeszélgetésen.

Hasonló tartalmaink:

A kiemelt állami fejlesztések közé sorolta az Eurovelo 6 útvonal Budapest-Érd-Százhalombatta szakaszának komplex fejlesztését is. A szükséges forrásokat uniós és hazai források biztosítják, a fejlesztések többsége 2018-ra megvalósulhat – mondta a kormánybiztos.

További hírek a témában itt és itt olvashatók.

A fejlesztések koordinálása érdekében döntöttek arról is, hogy a tárcán belül külön kerékpáros főosztályt hoznak létre. A várhatóan őszre megalakuló főosztály élére a kormánybiztos Berencsi Miklóst javasolta.
A kiemelt állami fejlesztések közé sorolták a Budapest-Balaton és a Balatont a Kis-Balatonnal összekötő kerékpárút fejlesztését, a Balatoni bringakör komplex fejlesztését, a Tisza-tó körüli kerékpárút hiányzó szakaszának kiépítését, valamint az Eurovelo 6 útvonal Rajka-Dömös, Szentendre-Budapest, Dunakeszi-Budapest, Budapest-Érd-Százhalombatta szakaszainak komplex fejlesztését. A beruházások anyagi hátterét uniós és hazai források biztosítják, többségük 2018-ra megvalósulhat.
Az elmúlt években számos kerékpárút fejlesztésről döntöttek. Közel ezer kilométernyi út épült meg uniós és több száz kilométer hazai forrásból 2007-2014 között. A fejlesztéseket azonban nehezítette, hogy nem volt egységes az irányítás a szerteágazó területek – önkormányzatok, minisztériumok, civil szervezetek vagy hatóságok között.
Révész Máriusz kitért arra is, hogy az eddig megépült kerékpárutak önkormányzati fenntartása is megoldatlan volt, ezért előkészítés alatt van az a döntés, azt a Magyar Közút vegye át. A tervek véglegesítése előtt a legfontosabb kerékpáros szakmai és civil szervezetekkel – a Magyar Kerékpárosok Szövetségével, a Magyar Kerékpárosklubbal, valamint a Kerékpáros Magyarország Szövetséggel – is egyeztetnek.
Címkék