Klik-központ az Alispán utcában

Az Érd és Környéke Ipartestület szerdai ülésén döntött az Alispán utcai székházának eladásáról, a közgyűlés pedig csütörtöki rendkívüli ülésén határozott annak megvételéről.

Hasonló tartalmaink:

Az épületben a Klik tankerületi központja kap majd helyet, várhatóan karácsony előtt birtokba is vehetik a dolgozók – mondta el a közgyűlés után Bács István alpolgármester.

Régi székházuk eladásáról döntöttek az Érd és Környéke Ipartestület tagjai szerda esti közgyűlésükön, melyen megszavazták azt is, hogy új székházuk felépítésére megvásárolnak egy Budai úti önkormányzati telket. Azért döntöttek a régi székház eladása mellett, mert ott egyre kevesebb szolgáltatást tudtak nyújtani, és központi fekvése ellenére nehezen megközelíthető, ráadásul székháznak túlságosan is nagy.

Csütörtökön délelőtt már az önkormányzat tartott rendkívüli testületi ülést, ugyanebben a témában: a képviselők egyhangúan döntöttek arról, hogy megvásárolják a fenti épületet, amelyben – a kellő felújítás után – a december 31-ig megalakuló Érdi Tankerületi Központ kap majd helyet.

Az épületet 81 millió forintért vásárolja meg az önkormányzat; erre, valamint a felújításra a Modern Városok Programjának kerete biztosítja a forrást. A munkálatok akkor kezdődnek majd el, ha a székház egy-egy helyiségének bérlői kiköltöznek; a felújítás várhatóan ősszel befejeződik, és az Érdi Tankerületi Központ 46 munkatársa a tervek szerint november-december hónapokban beköltözhet az épületbe.

Az Ipartestület egy év alatt szeretné felépíteni új székházát a Budai úton. A telek mérete, adottságai, jó megközelíthetősége lehetővé teszi, hogy többfunkciós épületet hozzanak létre: egyrészt székházként üzemel majd, ahol különböző szolgáltatásokat nyújtanak a helyi vállalkozóknak, másrészt üzletházként, ahol érdi termelők, vállalkozók, szolgáltatók mutathatják be termékeiket.

Bár az ipartestület tagjai elsőbbséget élveznek, minden helyi vállalkozó jelentkezését várják, aki minőségi árut, szolgáltatást nyújt – hangsúlyozta Csóli Csaba, hozzátéve: a jelentkezők jutányos áron juthatnak majd üzlethelyiségekhez.

Címkék