Érden készül a női röplabda válogatott

A múlt heti mátraházi tréningek után ezen a héten már Érden edzőtáborozik a Savaria Kupára és az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő női válogatottunk. Jan De Brandt kerete sérülések és betegségek miatt módosításra került, így a munkát megkezdő kerethez újabb játékosok érkeznek majd még Érdre.

Hasonló tartalmaink:

Az első héten, Mátraházán, Darabos Balázs irányításával még elsősorban a fizikai felkészülésen volt a hangsúly, mostanra azonban már többségében a labda játssza a főszerepet a napi két tréningen és már a kötelező orvosi vizsgálaton is túlestek a kerettagok.

A csapat a héten és a jövő hét elején Érden készül, majd csütörtöktől Szombathelyre teszi át a székhelyét, ahol a 37. Savaria tornán Ausztria, Franciaország és Szlovákia nemzeti csapatával mérkőznek meg.

A Magyar Röplabda Szövetség 19 játékosnak váltotta ki a játékengedélyt: Bleicher Réka (feladó), Dékány Bernadett (szélső ütő), Dobi Edina (center), Horváth Dóra (szélső ütő), Kötél Dóra (liberó), Kötél Zsanett (feladó), Leidgeb Noémi (center), Liliom Rita (szélső ütő), Miklai Zsanett (szélső ütő), Molcsányi Rita (liberó), Nagy Eszter (center), Pallag Ágnes (szélső ütő), Pintér Andrea (center), Sándor Renáta (szélső ütő), Szakmáry Gréta (szélső ütő), Tálas Zsuzsanna (feladó), Vacsi Evelin (center), Villám Lilla (szélső ütő), Takács Doroti (szélső ütő).

A jelenlegi kerethez a sérüléssel bajlódó Pallag Ágnes, valamint a betegség miatt kezelésre szoruló Szakmáry Gréta csatlakozása várható, amint egészségi állapotuk ezt megengedi. 12 fős kerettel szerepel majd a válogatottunk a jövő hétvégi, szombathelyi Savaria Kupán a tervek szerint, majd a folytatásban, a selejtezőre történő felkészülés során Molcsányi Ritára és Tálas Zsuzsannára is számíthat majd a kapitány. A Magyar Röplabda Szövetség számára kiemelten fontos cél, hogy a válogatott sikeresen szerepeljen a 2017. évi kontinensviadal kvalifikációján, de a sportág utóbbi években tapasztalt klubszintű fejlődése indokolttá teszi, hogy a több sorozatban is érdekelt, kiemelkedően tehetséges játékosok terhelése optimálisan legyen meghatározva. Ennek apropóján nem vettek részt a júniusi Európa Liga mérkőzéseken a külföldi klubokban teljesítő válogatott kerettag játékosok, s ezen okból kifolyólag egészül ki a keret a felkészülés közben augusztus folyamán is.

A felkészülés első hetének krónikájához tartozik, hogy egy kirándulás is szerepelt a csapat programjában, amely kissé kalandosan alakult. A csapat a Kékestetőre ment fel, majd a visszaúton a csapat eltévedt, így az eredetileg hat kilométeres túra helyett több mint húszat voltak kénytelen túrázni az Északi-középhegységben. A kaland ugyan elfárasztotta a társaságot, de egyben össze is kovácsolta őket.

(forrás: http://hunvolley.hu/)

Címkék