Bronzérmes a férfi párbajtőr csapat

0815_olimpia

A bronzérmes párbajtőr csapat: Boczkó Gábor, Rédli András, Imre Géza, Somfai Péter​

VÍVÁS

A vívás utolsó versenynapján nyolc nemzet párbajtőr csapata lépett pástra. A magyarok a negyeddöntőben Dél-Korea ellen nyitottak, ahol Imre Géza, Boczkó Gábor és Rédli András szerepelt, s kiélezett találkozón a mieink 45:42-re nyertek, így elődöntőbe jutottak. A legjobb négy között a francia együttes nagy falatnak bizonyult, s a mieink 45:40-es vereségével a bronzéremért folytathatták Ukrajna ellen.

A harmadik helyért folyó csatában az első két páros nem bírt egymással, 0:0 után azonban Somfai Péter, Rédli András és Imre Géza is nyert egy-egy asszót, s a hatodik pár előtt négypontos előnyben volt a magyar csapat. A következő két minimeccset összesen két ponttal hozták az ukránok, de az utolsó előtti asszóban Somfai Péter 6:3-ra verte Makszim Hvorosztot, így Rédli András ötpontos előnnyel vívhatott Bogdan Nikisin ellen. A végső felvonás jól is indult, hiszen kilenc pontra is növelte a magyar előnyt Rédli, ám az utolsó másfél percben az ukránok feljöttek egy-két pontra, ám többet nem tudtak ledolgozni, így 39:37-es végeredménnyel a magyar csapaté lett a bronzérem!

 

BIRKÓZÁS

Bácsi Péter magabiztosan menetelt a kötöttfogású birkózók versenyének nyitónapján a 75 kilogrammosok között, hiszen a kolumbiai Carlos Munoz Jaramillót 9:0-ra, a blogár Daniel Alekszandrovot 8:0-ra, az azeri Elvin Mursaliyevet 5:0-ra győzte le, s az elődöntőig menetelt. Itt aztán a dán Mark Madsen ellen lépett szőnyegre, s ugyan két parterhelyzetet is kivédekezett a magyar birkózó, ám három intés miatt a dán került egypontos előnybe, amit megtartott, így Bácsi a bronzéremért küzdhetett.

Az iráni Szaeid Abdevali ellen nem kezdett jól a magyar sportoló, miután 11 másodperc alatt kitolták, s az iráni hárompontos előnybe került. Nem sokkal később ugyan Bácsi egy dobással szépített, ám egy kitolás után az iráni ismét hárompontos előnybe került, amit a magyar már nem tudott ledolgozni és ötödik helyen zárt.

Bácsi Péter három győzelemmel és két vereséggel lett ötödik, míg az iráni Abdevali egy győzelemmel és két vereséggel jutott el a bronzmeccsig, ahol Bácsi elleni sikerével lett harmadik.

Az aranyérem a Mark Madsent legyőző orosz Roman Vlaszov nyakába került, míg az 59 kilósoknál a kubai Ismel Borrero végzett az élen.

 

VÍZILABDA

Csoportelső a magyar válogatott. A házigazda Brazília elleni 10–6-os győzelemmel a magyar férfi vízilabda-válogatott egyedüli veretlen csapatként (2–3–0) a hatos csoport első helyén végzett. A Maria Lenk uszoda vizének zöldre változása miatt nem ott, hanem az olimpiai uszodában csapott össze a házigazdával Benedek Tibor legénysége. A mieink a hangulat miatti kisebb megilletődöttség ellenére az első nyolc percet 3–0-ra hozták, majd a folytatásban négyre növelték az előnyt, amit sikerült is megtartani.

A-csoport, 5. (utolsó) forduló:

Brazília–Magyarország 6–10 (0–3, 1–2, 3–3, 2–2)

Olimpiai Uszoda. V: Buch (spanyol), Ivanovszki (montenegrói)

Gólszerzők: Vámos, Hárai, Hosnyánszky 2-2, Varga Dénes, Zalánki, Kis G., Manhercz, 1-1, ill. Oneto, Perrone 2-2, Crivella, Guimaraes 1-1.

További eredmények:

Ausztrália–Görögország 12–7

Szerbia–Japán 12–8

Az A-csoport végeredménye: 1. Magyarország 7 pont; 2. Görögország 6 p (41–40); 3. Brazília 6 p (40–39); 4. Szerbia 6 p (49–44); 5. Ausztrália 5 p; 6. Japán 0 p.

Görögország a brazilok ellen elért győzelme és a több lőtt gólja miatt előzte meg a házigazdát, míg a szerbek az egymás ellen elért eredmények miatt csúsztak le a negyedik helyre, hiszen a görögökkel döntetlent játszottak, Brazíliától kikaptak.

B-csoport

Montenegró–Spanyolország 9–9

Egyesült Államok–Olaszország 10–7

Franciaország–Horvátország 9–8

A B-csoport végeredménye: 1. Spanyolország 7 p; 2. Horvátország 6 p (37–37); 3. Olaszország 6 p (40–41), 4. Montenegró 5 p; 5. Egyesült Államok 4 p; 6. Franciaország 2 p.

 

A negyeddöntő párosítása (a mérkőzések sorrendje még változhat!)

augusztus 16., 16.00: Magyarország–Montenegró

augusztus 16., 17.20: Görögország–Olaszország

augusztus 16., 20.10: Brazília–Horvátország

augusztus 16., 21.30: Szerbia–Spanyolország

 

TENISZ

A riói olimpia férfi egyéni teniszezőinek versenyét a brit Andy Murray nyerte, aki a fináléban az argentin Juan Martín del Potrót győzte le 3:1-re (7:5, 4:6, 6:2, 7:5). A bronzérmet a japán Kei Nishikori szerezte meg a spanyol Rafael Nadal 2:1-es legyőzésével.

A női párosok versenyében az orosz Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina kettős diadalmaskodott, miután két szettben 6:4, 6:4-re legyőztéks a Bacsinszky Timea, Martina Hingis svájci duót.

Vegyespárosban az Egyesült Államok két kettőse döntőzött, végül a Bethanie Mattek-Sands, Jack Sock duó 6:7, 6:1, 10:7-re verte a Venus Williams, Rajeev Ram párost.

 

ATLÉTIKA

Új világcsúccsal lett olimpiai bajnok a dél-afrikai Wayde van Niekert a 400 méteres síkfutásban, miután 43.03-as időnél ért célba, s ezzel megjavította az amerikai Michael Johnson 1999-es rekordját. A dél-afrikai mögött a londoni győztes grenadai Kirani James és az amerikai LaShawn Merritt végzett a második, illetve a harmadik helyen.

Az olimpia talán legjobban várt száma mindössze 9.81 másodpercig tartott – mármint a már 100 méteres síkfutásban harmadik olimpiai bajnoki címét szerző jamaicai Usain Bolt számára tartott eddig. A második helyen az amerikai Justin Gatlin (9.89), a harmadikon a kanadai Andre De Grasse (9.91) futott be, de az első hat tíz másodperc alatt végzett.

A női hármasugrás fináléját a kolumbiai Caterina Ibargüen nyerte, miután a mezőnyben csak ő zárt 15 méter feletti teljesítménnyel.

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Hasonló tartalmaink:
Címkék