Négy döntő, egy bronzmeccs

Kozák Danuta K-1 500 méteren, a Molnár Péter, Tótka Sándor páros K-2 200 méteren, a Ceiner Benjámin, Hufnágel Tibor duó K-2 1000 méteren jutott döntőbe a riói olimpia kajak-kenu versenyeinek csütörtöki napján, míg kalapácsvetőnk, Pars Krisztián 75.49 méteres dobással negyedikként került a szám péntekről szombatra virradóra rendezett fináléjába.

Hasonló tartalmaink:

 KAJAK-KENU

Kozák Danuta a Szabó Gabriellával párosban szerzett olimpiai bajnoki címe után Rióban kajak egyesben 500 méteren is vízre szállt. A már háromszoros aranyérmes sportoló a K-1 500 méter előfutamában és elődöntőjében is a legjobb idővel jutott tovább.

K-2 200 méteren a Molnár Péter, Tótka Sándor kettős az előfutamban második helyen végzett, ám elődöntős versenyüket megnyerték, így ők is ott lesznek a döntőben.

K-2 1000 méteren a Ceiner Benjámin, Hufnágel Tibor kettős az előfutamban harmadikként zárt, az elődöntőben is ketten előzték meg a magyar egységet, de ez így is A-döntőbe jutást ért.

C-1 200 méteren Hajdu Jonatán volt érdekelt, aki az előfutamban második lett, majd az elődöntőben csak a negyedik, így ő a B-döntőbe került.

A döntőket augusztus 18-án, délután 14 órától tartják.

14.08: férfi K–2 1000 m, döntő (Ceiner Benjámin, Hufnágel Tibor)

14.16: férfi C–1 200 m, B-döntő (Hajdu Jonatán)

14.47: férfi K–2 200 m, döntő (Molnár Péter, Tótka Sándor)

15.11: női K–1 500 m, döntő (Kozák Danuta)

 

ATLÉTIKA

Pars Krisztián, a Londonban már olimpiai bajnoki címet szerző kalapácsvetőnk a selejtező B-csoportjában szerepelt. Az A-csoportból a világ és Európa-bajnok lengyel Pawel Fajdek óriási meglepetésre kiesett, miután a 76.50-es kvalifikációs szintet senki sem érte el és a lengyel is csak 72 métert dobott. Az A-csoportot a brazil Wagner Domingos nyerte 74.17-tel, amellyel csak a kilencedik helyen jutott a fináléba. A Pars Krisztiánnal induló B-csoportban jobb teljesítmények voltak, a magyar kalapácsvető első kísérletével 73.54 métert dobott, s ezzel már akkor komoly döntős esélyei voltak. Az idei évben több sérüléssel is bajlódó, az egy hónappal ezelőtti amszterdami Európa-bajnokságon cska 11. helyen végző Pars második kísérlete 75.49 méterig szállt, amellyel a fehérorosz Ivan Tyihon és a lengyel Wojciech Nowicki, valamint a tádzsik Dilsod Nazarov mögött a negyedik helyen jutott döntőbe.

A kalapácsvetők fináléját péntekről szombatra virradóra, hajnali 2.05-kor rendezik.

 

VÍZILABDA

Nem sikerült a bravúr. A magyar női vízilabda-válogatott 14–10-re kikapott az Egyesült Államoktól a torna elődöntőjében. A mieink az első negyedet egy, a másodikat két, a harmadikat szintén egy góllal vesztették el, így hiába hozták döntetlenre az utolsó nyolc percet, a bronzéremért folytatják, amelyet Oroszország ellen szerezhetnek meg, miután az oroszok 12–9-re kaptak ki az olaszoktól.

Női vízilabda, Elődöntő

Egyesült Államok–Magyarország 14–10 (3–2, 5–3, 4–3, 2–2)

Gólszerzők: Steffens 4, Musselman, Neushul 2-2, Fattal, Matthewson, M. Fischer, Craig, Gilchrist, Seidermann 1-1, ill. Keszthelyi 4, Bujka, Kisteleki 2-2, Garda, Czigány 1-1.

Oroszország–Olaszország 9–12 (2–2, 2–4, 0–2, 5–4)

Az 5–8. helyért

Ausztrália–Brazília 11–4 (2–1, 3–1, 4–1, 2–1)

Spanyolország–Kína 11–6 (2–2, 2–0, 4–2, 3–2)

 

MŰUGRÁS

Egyetlen magyar műugrónk, Kormos Villő a tíz méteres toronyugrás selejtezőjében volt érdekelt. A februári riói kvalifikációs versenyen 288 pontot ért el, most a középdöntőbe jutáshoz 289 pontra lett volna szüksége, s első néhány ugrását stabilan hozta 44 és 47 pont között, sőt, a negyedik kísérlete 58.80-as összpontszámot ért, ám utolsó ugrását elrontotta és a 31.50-es eredmény után lecsúszott, így a 27. lett a 28 fős mezőnyben.

A férfi asztaliteniszezők versenyét Kína nyerte. Atlétikában, távolugrásban az amerikai Tiana Bartoletta győzött, női 200 méteres síkfutásban a jamaicai Elaine Thompsoné lett az aranyérem, míg női 100 m gáton is amerikai arany született, miután Brianna Rollins ért elsőként célba két honfitársa, Nia Ali és Kristi Castlin előtt. A férfiak 200 méteres síkfutását a jamaicai Usain Bolt nyerte a kanadai Andre Dre Grasse előtt, viszont meglepetés, hogy az amerikai Justin Gatlin nem jutott a fináléba.

 

A magyar versenyzők programja, augusztus 18.

Kajak-kenu

14.08: férfi K–2 1000 m, döntő (Ceiner Benjámin, Hufnágel Tibor)

14.16: férfi C–1 200 m, B-döntő (Hajdu Jonatán)

14.47: férfi K–2 200 m, döntő (Molnár Péter, Tótka Sándor)

15.11: női K–1 500 m, döntő (Kozák Danuta)

Atlétika

15.00: női magasugrás, selejtező, B-csoport (Szabó Barbara)

Birkózás

15.08: női 63 kg, selejtező: Sastin Marianna–Inna Trazsukova (Oroszország)

15.56: női 75 kg, selejtező: Németh Zsanett–Guzel Manjurova (Kazahsztán)

Öttusa

15.00: női öttusa, vívás, rangsoroló selejtező (Földházi Zsófia, Kovács Sarolta)

19.30: férfi öttusa, vívás, rangsoroló selejtező (Demeter Bence, Marosi Ádám)

Triatlon

16.00: férfiak (Faldum Gábor, Tóth Tamás)

Vízilabda

16.00: férfiak, az 5–8. helyért, Magyarország–Brazília

Fotó: Kovács Tamás/MTI

Címkék