Kozák Danuta történelmet írt

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású magyar egység megvédte Londonban szerzett olimpiai bajnoki címét K-4 500 méteren, így Kozák Danuta ötszörös, Szabó Gabriella háromszoros, Fazekas-Zur Krisztina kétszeres, Csipes Tamara egyszeres olimpiai bajnok lett – ez volt a magyar delegáció nyolcadik elsősége a riói olimpián.

Hasonló tartalmaink:

KAJAK-KENU

Jól kezdett ötszáz méteren a női négyes egységünk, hiszen féltávig a németekkel és a fehéroroszokkal folytattak nagy versenyt, ám 250 méter után a mieink vezettek, majd ritmust váltottak és végül majdnem egy másodperces előnnyel értek célba a német hajó előtt. Kozák Danuta triplázni tudott Rióban, hiszen egyesben, kettesben Szabó Gabriellával és legutóbb négyesben is első lett 500 méteren, így ő lett a legsikeresebb magyar kajak-kenus az olimpiák történetében öt arany- és egy ezüstéremmel.

A magyr egység a négy évvel ezelőttihez képest egy helyen változott, az időközben visszavonuló Kovács Katalin helyét az első olimpiai aranyérmét szerző Csipes Tamara vette át.

Kenu kettes 1000 méteren a Vasbányai Henrik, Mike Róbert páros beragadt a rajtnál és sokáig csak az utolsó helyek környékén állt, ám jó hajrával a negyedik helyre jött fel, s két tizeddel maradt le a bronzéremről. A versenyszámot a német Sebastian Brendel, Jan Vandrey duó nyerte, akik tíz másodpercet vertek a második helyen végző brazil párosra.

Férfi kajaknégyesünk a B-döntőben volt érdekelt, a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás kvartett harmadik helyen ért célba, így összesítésben a 11. helyen végzett.

Kajak egyesben 200 méteren Molnár Péter is B-döntőzött, ahol a hetedik, összességében a 15. helyen végzett.

VÍZILABDA

Ismét ötödikek. A magyar férfi vízilabda-válogatott a riói torna helyosztóján az ötödik helyért Görögország ellen szállt vízbe, amelyet végül 12–10-re le is győzött a Benedek-csapat, így Londonhoz hasonlóan az ötödik helyen végzett.

Férfi vízilabda, az 5. helyért:

Magyarország–Görögország 12–10 (2–1, 4–4, 3–3, 3–2)

Gólszerzők: Zalánki, Kis G. 3-3, Varga Dénes, Vámos, 2-2, Hosnyánszky, Hárai, ill. Afrudakisz, Vlahopulosz, Milonakisz, Gunasz 2-2, Murikisz, Fudulisz 1-1.

 

A férfi pólósok fináléjában a világbajnoki címvédő Szerbia az olimpiai címvédő Horvátországgal csapott össze, s a szerbek könnyed, 11–7-es győzelmet arattak.

Döntő:

Horvátország–Szerbia 7–11 (2–3, 1–3, 2–3, 2–2)

A 3. helyért:

Olaszország–Montenegró 12–10 (2–1, 3–3, 4–3, 3–3)

A 7. helyért:

Spanyolország–Brazília 9–8 (3–1, 1–2, 2–1, 3–4)

 

BIRKÓZÁS

Férfi szabadfogású birkózóink is szőnyegre léptek, Veréb István a 86 kilogrammos, Ligeti Dániel a 125 kilogrammos súlycsoportban indult el. Veréb a nyolcaddöntőben a tavalyi, Las Vegas-i világbajnokságon győztes orosz Abdulrasid Szadulajev ellen kezdett, akitől ki is kapott, ám mivel ellenfele egészen a döntőig menetelt, így vigaszágon folytathatta. Itt viszont fordulatos mérkőzésen 7:6-ra kikapott a venezuelai Pedro Francisco Ceballos Fuentestől, így búcsúzott.

A súlycsoportot Veréb kiejtője, Szadulajev nyerte meg.

Ligeti Dániel az örmény Levan Berianidzével kezdett, akitől 3:1-re kikapott, a magyar birkózó a vigaszágon sem folytathatta. A 125 kilósoknál a török Taha Akgülé lett az aranyérem.

 

ÖTTUSA

Középmezőnyben végeztek a férfiak. A londoni olimpián bronzérmes Marosi Ádám és az újonc Demeter Bence indult el férfi öttusában. A nőknél korábban Kovács Sarolta 17., Földházi Zsófia a 27. helyen ért célba.

A férfiaknál Marosi Ádám 9. legjobb idővel ért ki a vízből, míg Demeter Bence 17. volt. A bónuszvívásban Demeter három pontot szerzett, míg Marosi nyert asszó nélkül pattant lóra. Itt ugyan nem hibázott, ám így is visszacsúszott, míg Demeter öt akadályt is levert, így a 22. helyen állt a lövészettel kombinált futás előtt. Az utolsó szám(ok)ban Marosi remekül futott, ám a lövészettel gondjai voltak, végül a 12. helyen ért célba, míg Demeter 1430 ponttal 17. lett.

A versenyt az orosz Alekszandr Leszun nyerte meg az ukrán Pavlo Timoscsenko és a mexikói Ismael Marcelo Fernández előtt.

TRIATLON

A férfiak után a nők is leúsztak 1500 métert, lekerékpároztak 40 kilométert és lefutottak további 10 kilométert a riói olimpián. A nők triatlonversenyében két magyar indult, a végül 45. helyen végző budaörsi Vanek Margit és a 24. helyen célba érő Kovács Zsófia.

Az olimpiai programban a 2000-es sydney-i olimpia óta szereplő triatlonban először fordult elő a nőknél, hogy a legjobb háromban nem végzett ausztrál sportoló, miután az amerikai Gwen Jorgensen nyert a svájci Nicola Spirig Hugot és a brit Vicky Hollandot megelőzve.

Egyéb eredmények:

LABDARÚGÁS

Brazília első aranyérme férfi labdarúgásban. A házigazda Brazília 80 000 néző előtt csapott össze Németországgal a Maracana Stadionban. A labdarúgótornán a férfiaknál három túlkoros játszhat az U23-as csapattal, a házigazdánál a Barcelona sztárja, Neymar volt az egyik ilyen játékos, aki a 27. percben káprázatos szabadrúgásból szerzett góllal szerzett vezetést a házigazdának. Max Meyer a második félidőben válaszolt, s a folytatásban nem bírtak egymással a felek. A büntetőpárbajban aztán az első négy páros sem hibázott, majd a német Petersen büntetőjét hárította Weverton, s az utolsó rugó, Neymar sem hibázott, így Brazília története első olimpiai aranyérmét szerezte labdarúgásban a férfiak között.

Férfi labdarúgás, döntő:

Brazília–Németország 1–1 (1–0, 1–1, 1–1) tizenegyesekkel: 5–4

Gólszerzők: Neymar a 27. percben, ill. Meyer az 58. percben.

A harmadik helyet Nigéria szerezte meg, amely a bronzmeccsen Hondurast győzte le 3–2-re.

 

KÉZILABDA

Orosz diadal. Veretlenül jutott a döntőbe és ott sem kapott ki az orosz női kézilabda-válogatott, amely a fináléban Franciaország 22–19-es legyőzésével lett aranyérmes. A harmadik helyet az oroszok ellen kieső londoni és pekingi bajnok Norvégia szerezte meg, miután a kisdöntőben tíz góllal, 36–26-ra verte Hollandiát.

Döntő:

Oroszország–Franciaország 22–19 (10–7)

Legjobb dobók: Vjahirjeva 5, Kuznyetszova, Dmitrijeva 4-4, ill. Pineau, Dembelé 5-5.

A 3. helyért:

Norvégia–Hollandia 36–26 (19–13)

Ld.: N. Mörk 7, S. Oftedal, Kurtovic 6-6, ill. Groot 6, van der Heijden 5.

 

RÖPLABDA

Kína harmadszor. A kínai női röplabda-válogatott már harmadik olimpiai bajnoki győzelmét ünnepelhette, miután a fináléban Szerbiát győzte le 3:1-re. A bronzérmet a Hollandiát ugyancsak 3:1-re legyőző Egyesült Államok szerezte meg.

Döntő:

Kína–Sszerbia 3:1 (–19, 17, 22, 23)

A 3. helyért

Egyesült Államok–Hollandia 3:1 (23, –25, 22, 19)

 

ÖKÖLVÍVÁS

A férfi ökölvívók 75 kilogrammos súlycsoportjában a Harcsa Zoltánt kiejtő kubai Arlen Lopezé lett az aranyérem, miután egyhangú pontozásal verte üzbég ellenfelét.

 

ATLÉTIKA

Atlétikában mind a nőknél, mind a férfiaknál az ameriakiak győztek a 4×400 méteres váltófutásban.

 

Az augusztus 21-i, olimpiai zárónap programja:

Az olimpia utolsó napján három magyar sportoló versenyez, hegyikerékpárban Parti András, míg férfi maratoni futásban Csere Gáspár és Józsa Gábor.

14.30: férfi maratoni futás (Csere Gáspár, Józsa Gábor)

17.30: kerékpár, férfi mountain bike, cross-country, döntő (Parti András)

14.30: röplabda, férfiak, a 3. helyért: Egyesült Államok–Oroszország

15.30: kézilabda, férfiak, a 3. helyért: Lengyelország–Németország

16.30: kosárlabda, férfiak, a 3. helyért: Ausztrália–Spanyolország

18.15: röplabda, férfiak, döntő: Olaszország–Brazília

19.00: kézilabda, férfiak, döntő: Dánia–Franciaország

20.45: kosárlabda, férfiak, döntő: Szerbia–Egyesült Államok

Címkék