Győrben is nyert az Érd

Tovább folytatja jó szereplését az Érdi VSE labdarúgócsapata az NB III-as bajnokság Nyugati csoportjában. A 4. forduló mai mérkőzésén a korábban szebb napokat is megélt ETO FC Győr otthonában nyert 2-1-re.

Hasonló tartalmaink:

Már a második percben megszerezte a vezetést az Érd a találkozón, miután Balázsovics Máté két hazai védőt kijátszva talált a kapuba (0-1). A folytatásban mindkét oldalon akadtak helyzetek, de a győriek nem álltak közel az egyenlítő gól megszerzéséhez. Az egygólos vendégvezetést hozó első 45 perc után sem változott jelentősen a helyzetkép, egészen a 76. percig. Ekkor Csizmadia megduplázta az érdi előnyt (0-2). A vendéglátók először a 81. percben találtak be Kertész kapujába, méghozzá a Horváth játékvezető által megítélt büntetőből (1-2). Ez a gól egyben a végeredményt is beállította, hiába próbálkoztak az utolsó percekben újra és újra a hazaiak, újabb találatot már nem sikerült jegyezniük.

Az Érdi VSE negyedik bajnoki mérkőzésén negyedik győzelmének örülhetett a 2016/2017-es versenysorozatban, amellyel jelenleg első helyen áll a Nyugati csoportban.

Az ötödik fordulóban az Érdi VSE szeptember 3-án az Ercsi úti sporttelepen fogadja a Sárvár FC együttesét.

ETO FC Győr–Érdi VSE 1–2 (0–1)

ETO FC Győr: Kunsági – Simonfalvi, Gyagya, Vadász (Pongrácz, a szünetben), Nagy J. – Lázár, Kulcsár, Nagy Á. – Rácz (Szabó B., 74. p.), Szabó L., Bata (Vörösbaranyi, a szünetben)

Vezetőedző: Bekő Balázs

Érdi VSE: Kertész – Honti, Csiszár, Bozsoki, Németh G. – Kónya, Csizmadia – Tárkányi (Pallagi, 67. p.), Melczer (Pintér N., 77. p.), Kelemen – Balázsovics (Ebedli, 80. p.)

Vezetőedző: Limperger Zsolt

Gólszerzők: Kulcsár (82. perc) ill. Balázsovics (2. p.), Csizmadia (76. p.)

MESTERMÉRLEG

Bekő Balázs: Tíz perc futballal nem eredményt elérni, mérkőzést meg pláne nem lehet nyerni. Nyolcvan percen át leckét kaptunk abból, hogyan lehet alázattal, odaadássál és akarattal futballozni. Igazán csak gratulálni tudok az Érdnek a győzelméhez.

Limperger Zsolt: A korai gólunk meghatározta a mérkőzés jellegét. Hetven percig kontrolláltuk a találkozót. A bekapott gól után volt egy rövidzárlatunk, de úgy érzem megérdemelten nyertük meg a találkozót.

Címkék