Egy fiatal fiú halált okozta a rossz anyag

A Pest Megyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki olyan kábító hatású anyagokat kevert és árult a törökbálinti házában, ami egy fiú halálához vezetett. 

Hasonló tartalmaink:

A bűnügy vádlottja egy másik bűnügyben elrendelt előzetes letartóztatásából 2013 októberében házi őrizetbe került. A házi őrizet helyeként egy törökbálinti ház lett kijelölve. A férfi – mivel dolgozni nem tudott – azzal szerzett bevételt, hogy kábító hatású anyagokat rendelt postán, majd azokból „biofű”, „herbál”, „kristály”, „speed”, „fülzsír” fantázianéven tablettákat készített. A tablettákat helybeli fiatal fiúknak és lányoknak háztól árulta.

A vádlott tisztában volt azzal, hogy az általa feldolgozott és értékesített anyagok kábító hatásúak. Tudta azt is, hogy vásárlói fiatalok, és azt is tudta, hogy az árujától több vásárlója rosszul lett. A bűnügy sértettje, egy törökbálinti fiatal fiú általános iskolás kora óta alkalmi droghasználó volt. A vádlottat is úgy ismerte meg, hogy kábító hatású anyagokat vásárolt nála, egy idő után már napi szinten. Ha nem volt pénze, használati tárgyakkal fizetett az anyagért.

2014 októberében a sértett a nap folyamán italozott. Estére már támolyogva ért a férfi házához. A vádlott, bár látta a sértett ittasságát, a fiú márkás kabátjáért cserébe bizonytalan összetételű és mennyiségű kábító hatású anyagot adott el neki. A sértett bevette a szert, majd az alkohol és az új típusú pszichoaktív szer túladagolása okozta mérgezés következtében a vádlott házától néhány méterre összeesett és meghalt. Holttestét csak a kora reggeli órákban találta meg egy járókelő.

A Pest Megyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével és tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére rábírással elkövetett kóros szenvedélykeltés vétségével vádolja a férfit.

Címkék