Az Érd Aréna készen áll a selejtezőre!

Amint arról többször is beszámoltunk, péntektől vasárnapig Érden rendezik a jövő évi Európa-bajnokság selejtezőjét, amelyen a magyar válogatotton kívül az észt, a finn és a lengyel csapat érdekelt még.

Hasonló tartalmaink:

A magyar válogatott már hetek óta Érden készül a megmérettetésre, de már a lengyelek és a finnek is megérkeztek, míg az észtek érkezése koradélután várható. Az éjszaka folyamán már a pálya borítása is a helyére került, így nincs akadálya annak, hogy a csapatok délután, illetve péntek délelőtt a helyszínen edzenek. Délután négy órától pedig jöhetnek a mérkőzések is.

Már javában zajlik a jegyárusítás is, amelyeket a helyszínen személyesen, illetve az erdarena.hu honlapon interneten keresztül lehet megrendelni. A három napra napi jegyeket árusítanak, amelyek egységesen 1500 forintba kerülnek, míg a diák és nyugdíjas jegyek 1000 forintért kaphatók, 12 év alatt pedig ingyenes a belépés. Fontos tudnivaló, hogy a jegyek nem helyre szólnak – függetlenül attól, hogy mi van rájuk nyomtatva –, a szurkolók érkezési sorrendben foglalhatják el helyüket.

hunvolley.hu

A mérkőzéseket a televízió nem közvetíti, az élő eredménykövetésre az MRSZ honlapján, a hunvolley.hu-n keresztül lesz mód az érdeklődők számára.

Az Eb-selejtező facebook-eseménye

A HÉTVÉGE PROGRAMJA:
Szeptember 16., péntek
16:00 Finnország–Lengyelország
18:30 Magyarország–Észtország
Szeptember 17., szombat
16:00 Lengyelország–Észtország
18:30 Magyarország–Finnország
Szeptember 18., vasárnap
16:00 Észtország–Finnország
18:30 Magyarország–Lengyelország

Címkék