Aszfaltozás a Cecília és Csilla utcákban

A Cecília és a Csilla utcákban aszfaltozás történt a héten. A szilárd útburkolat mellett vízelvezető és szikkasztóárok is épült a területen, amely most már hatékony megoldást jelent a felszíni víz okozta problémákra.

Hasonló tartalmaink:

A Cecília és a Csilla utcák elhelyezkedésük miatt vízelvezetési szempontból a választókerület legkritikusabb része, hiszen az Angyalka utca felől érkező víz korábban itt megállt és nem tudott tovább folyni.

A kivitelezés részleteiről a választókerület képviselője Tekauer Norbert (Fidesz-KDNP) elmondta: többször előfordult, hogy a telkeken belül állt a víz, így a problémára megoldást kellett találni. A Cecília utcában burkolt árokrendszert építettek, a Csilla utcában pedig szikkasztóárok készült. Az utcák 4 méter szélességben szilárd burkolatot kaptak, amelyek kétirányú forgalom elvezetésére nem alkalmasak, ezért majd forgalmirend-változás lesz ezen a területen.

A kivitelezés a képviselői keret terhére valósult meg, és hétmillió forintba kerültek az itt elvégzett munkálatok – tudtuk meg Tekauer Norberttől. Az új árokrendszer tisztán tartása az új önkormányzati rendelet alapján a lakosság feladata – hangsúlyozta a képviselő.

Címkék