Vereség a nyitányon

Lejátszotta első mérkőzését a Kőnigh György Gyermekbajnokságban a Budapesti Honvéd-Érd 2005-ös születésű vízilabda csapata.

Hasonló tartalmaink:

Vargáné Gazdag Erika tanítványainak ez volt életük első tétmeccse, melyet Leányfalun játszottak a KÓPÉ UVSE ellen, s 11–0-ra kikaptak. A 2005-ös korosztályban először résztvevő érdi szakosztály részről szerepeltek lányok is a csapatban, míg az ellenfél kizárólag fiúkkal állt ki. A Budapesti Honvéd-Érd az első felvonást két góllal vesztette el, majd a következő kettőt öttel, illetve néggyel, így jött össze a tizenegygólos vereség.

A forduló további mérkőzésein az UVSE 17–2-re győzte le a Százhalombattát, míg a Hírös Sport 15–3-ra kapott ki az Oázis SC-től. A hétcsapatos C-csoport második fordulóját október elsején rendezik a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda 33 méteres medencéjében, ahol Vargáné Gazdag Erika csapata a Százhalombattával mérkőzik meg.

Novák Ferenc, szakosztályvezető korábban lapunknak elmondta, hogy ennél a korosztálynál elsősorban nem az eredményesség a lényeg, hiszen a legtöbben először játszanak tétmeccset (az előző szezonban volt néhány 2005-ös játékos, aki a 2002-es korosztályban is vízbe szállt), hanem a fejlődés.

A 2002-es korosztály a Szívós István Gyermekbajnokságot szeptember 24-én kezdi meg az ÉRD Arénában, ahol Fazekas Márton legénysége 11 órától a BVSC-Zugló ellen nyit.

A harmadik érdi korosztályos gárda a 2007-es vagy annál fiatalabbakból áll, a bébibajnokság lebonyolítását egyelőre nem közölte a Magyar Vízilabda Szövet

Címkék