Nehéz sorsolással egy érmet hoztak haza

 

Az Érdi Box Klub három serdülőkorú versenyzője lépett ringbe a Kaposváron rendezett korosztályos bajnokságon, ahonnan Tóth Domonkos bronzéremmel tért haza.

Hasonló tartalmaink:

A küzdősportot űzők legnagyobb ellenfele nem mindig a rivális versenyző, gyakran a sorsolás tesz keresztbe egy-egy egyébként kiváló sportolónak. Ezt most saját bőrén tapasztalta meg az Érdi Box Klub, Tóth Domonkos 40 kilogrammos, Szigetvári Bendegúz 48 kilogrammos, Farkas Huba pedig 59 kilogrammos súlycsoportban lépett a kötelek közé.

„Sajnos a sorsolásunk nagyon szerencsétlenül sikerült, mindhárman az elsőszámú válogatott ellen kezdték a bajnokságot, nem sikerült túllépni rajtuk.” – kezdte Dobrádi Zsolt, az ÉBK vezetőedzője.

Szigetvári Bendegúz újpesti ökölvívó ellen húzott kesztyűt, s szoros, szép mérkőzésen szenvedett vereséget. A fővárosi sportoló pedig a döntőt is megnyerte, tehát az érdi bokszoló egy későbbi ob-győztes ellen búcsúzott.

Farkas Huba mumusával került össze, akivel nemrég, az Érdi Napok Fesztiválon rendezett pofonpartin is összekerült, s ott is vereséget szenvedett.

„Neki sem sikerült, de hozzá kell tennem, hogy önmagához képest fejlődött, mint ahogy a másik két érdi is. Az előző viadalokhoz képest sokat léptek előre.” – jegyezte meg a vezetőedző.

A harmadik érdi Tóth Domonkos volt, aki a 40 kilósoknál mérette meg magát, ő az elődöntőben remek ökölvívása ellenére kikapott, s megosztott harmadik helyen végzett.

„Tényleg gyönyörűen bokszolt, nem akarok hazabeszélni, de a válogatott edzője is behívta őt az edzőtáborba.” – fűzte hozzá Dobrádi. Az edzőtáborba egyébként az ökölvívóknál rendszerint az elsőszámú válogatott megy, s hozzá általában a második helyezett csatlakozik partnernek, ám ezúttal a vezetőség másképp döntött, s Tóth Domonkos lesz a válogatott társa, aki elsőéves serdülő, tehát a következő években még bőven előrébb léphet a ranglistán.

„Tudásunk alapján akár három érmet is elhozhattunk volna a serdülő ob-ról, ahol nagyon erős mezőny volt. Ezt utánpótlás-vezetőként is jó volt látni” – mondta Dobrádi Zsolt, aki az ÉBK vezetőedzői tisztsége mellett a Magyar Olimpiai Bizottságban az utánpótlásért felelős ökölvívó-vezetői szerepkört is betölti.

Az Érdi Box Klub a novemberi, érdi rendezésű női országos bajnokságig már nem vesz részt más versenyen, ám a serdülő, junior, ifjúsági és felnőtt ob-ra így is gőzerővel készülnek. A csapat tagjai más egyesületek sportolói ellen játszanak felhozó, felkészülési mérkőzéseket.

A női országos bajnokságot november 2. és 5. között rendezik meg a Batthyányi Sportiskolai Általános Iskolában.

Fotó: Irmai Zsófia Photography

Címkék