Nemzetközi meccset nyert az érdi öklöző

Mezőfalván vett részt egy profi gálán az Érdi Box Klub növendéke, Szigetvári Bendegúz, aki éles mérkőzést nyert meg ukrán ellenfelével szemben.

Hasonló tartalmaink:

A magyar-ukrán amatőr utánpótlás csapattalálkozóval együtt rendeztek gálát Mezőfalván, ahol az ÉBK fiatalja, Szigetvári Bendegúz is kötelek közé lépett, ám az eddigiekkel ellentétben nem 57, hanem egy súlycsoporttal feljebb, 60 kilóban mérette meg magát.

– Nagyon ügyesen bokszolt, nálam mind a három menetet nyerte. Kellett neki ez a győzelem, mert a magyar bajnokság után az Európa-bajnokságon kikapott, szóval jól jött most, hogy hazai pályán, egy nemzetközi ellenféllel szemben állt helyt, ráadásul hatvan kilogrammban, tehát egy nagyon jó befejezése volt ez a 2018-as évnek – mondta Dobrádi Zsolt, az ÉBK vezetőedzője, Szigetvári Bendegúzzal kapcsolatban.

Az érdiek ezzel a meccsen búcsúztak 2018 versenyeitől, majd évzáró ünnepségük után a következő fő feladat az áprilisi diákolimpia lesz.

Fotó: Irmai Zsófia/archív

Címkék