Megragadták az esélyt!

31–30-ra győzött az ÉRD női kézilabda csapata az FTC-Rail Cargo Hungaria ellen az NB I 4. fordulójában! Szabó Edina gárdája tanítani való játékkal dolgozta le hátrányát, s szerzett nagy skalpot.

Hasonló tartalmaink:

A hét közben és az elmúlt időszakban voltak arra utaló jelek, hogy az ÉRD legyőzheti az FTC-t, de más az, amit éreznek a szurkolók és más az, ami a pályán zajlik. Az ÉRD szerdán még Kisvárdán vendégszerepelt, ahol Szabó Edinának lehetősége nyílt kulcsjátékosai pihentetésére, rotálására, hiszen így is könnyed, 28–22-es győzelmet arattak, míg a fővárosiak csak a bennmaradásért harcoló Budaörsöt és a Kispestet fektették két vállra, a kettő között Győrben még vezettek a szünetben, de a hazaiak átgázoltak rajtuk és kilenccel nyertek.

Az ÉRD–FTC meccs príma hangulatban kezdődött, de ez nem csoda, mert a tavalyi bronzérmes fogadta az ezüstérmest, s nyáron végig együtt dolgozhattak az érdiek, akik ezáltal lényegesen erősebbek, összeszedettebbek lettek. Ennek ellenére az első percekben a Fradi akarata érvényesült, az ÉRD ki nem kényszerített hibákból került háromgólos hátrányba, de jól mutatja a csapategységet, hogy az első öt hazai gólt öt különböző játékos lőtte (Fekete Bozsana, Katarina Krpezs-Slezák, Mariama Signaté, Mireya González és Klivinyi Kinga), ám a Nerea Pena vezette vendégek 10–5-re léptek meg. Aztán az ÉRD faragott hátrányából, s – köszönhetően Krpezs-Slezák zsinórban szerzett négy góljának – ismét nyílttá vált a meccs (14–15). A félidő hajráját jobban bírták Elek Gábor lányai, s a negyedórás pihenőre négygólos előnnyel vonultak.

A térfélcsere után Mireya González kétszer is kipókhálózta a kaput, sőt, a második félidő első 13 percében negyedik gólját lőtte, amivel 23–24-re jött fel Szabó Edina együttese. Aztán Larissa Araújo 47. percben ejtett góljával már az ÉRD-nél volt az előny (26–25), s Barján Bianka és Klivinyi Kinga góljaival a hajráig előnyben volt az ÉRD. Majd három perccel a vége előtt Schatzl Nadine egészpályás, üres kapus góljával ismét a Fradi vezetett, de nem volt vége, a meccs utolsó négy góljából csak egyet lőtt a Fradi (Schatzl), míg Katarina Krpezs-Slezák háromszor is bevette Szikora Melinda kapuját, ezzel pedig az ÉRD 31–30-ra legyőzte a Ferencvárost – története során másodszor, először három évvel ezelőtt, egy a zöld-fehérek számára már tét nélküli alapszakaszmeccsen.

„Gratulálok az Érdnek. Nagyon figyelmesen játszottak a második félidőben, sajnos egy góllal felülmúltak minket, de egy kiélezett meccs volt. Nagyon jó nézőközönség állt az ÉRD mögött, sajnos a mieink annyira nem hallatszódtak. Sajnálom, hogy egy gólon múlt, a második játékrészben több lerohanásgólt kaptunk, mint amennyit szabadott volna.” – nyilatkozta a meccs utáni sajtótájékoztatón a korábbi érdi, Schatzl Nadine, aki nyolcszor volt eredményes.

„Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk a Fradi ellen, de azért itthon extraerős az ÉRD a szurkolókkal és az egész atmoszférával együtt. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert nem adtuk fel egyszer sem, pedig azért futnunk kellett a Fradi után. Az viszont a mi javunkra szolgált, hogy sosem adtuk fel és csapatként együtt küzdöttünk és a szurkolók is kiszurkolták belőlünk a győzelmet. Köszönjük nekik is, hogy mindig mindenhova jönnek velünk, mert fantasztikusak” – fogalmazott a mérkőzésen 27 kapott gólja mellett (három hétméterest Szvetlana Gridnyeva kapott) harmincnál több alkalommal védő Janurik Kinga.

 

ÉRD–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 31–30 (15–19)
ÉRD:
JANURIK – KRPEZS-SLEZÁK 11 (3), M. GONZÁLEZ 6, A. Bulatovics, KISFALUDY 1, KLIVINYI 7, Fekete B. 1
Csere:
Gridnyeva (kapus), Signaté 3, Barján 1, Szabó L., Gulyás, Araújo 1
Edző:
Szabó Edina
FTC: Szikora – Lukács 1, Kovacsics 1, Szucsánszki 4, SNELDER 4, Pena 7, SCHATZL 9 (3)
Csere:
Bíró B. (kapus), Szekeres, Faluvégi 3, Hornyák D., Mészáros R., Monori 1
Edző:
Elek Gábor
ÉRD Aréna, 1700 néző. Vezette: Bíró, Kiss O.

Az eredmény alakulása. 7. perc: 2–5. 13. p.: 5–10. 19. p.: 10–12. 26. p.: 14–15. 36. p.: 19–21. 43. p.: 23–24. 50. p.: 26–25. 57. p.: 28–29
Kiállítások: 2, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/3

 

MESTERMÉRLEG

Szabó Edina: – Nagyon örülünk a győzelemnek, valóban egy jó, izgalmas mérkőzés volt, a küzdelem dominált. Mindkét csapat sok hibával játszott az első félidőben. Az érdi csapat sok ki nem kényszerített hibával játszott, s emiatt félő volt, hogy felőrlődünk ebben az állandó visszajövetelben. A lányok hősiesen küzdöttek. Janurik Kinga teljesítménye egészen fantasztikus volt. Ennek a csapatnak van egyfajta lelke és küzdőszelleme, amit ő csapatkapitányként remekül képvisel. Ezek a lányok nem akartak veszteni. Nehéz feladat volt fizikailag a végén a rengeteg hibával kózdeni, de amikor kellett, akkor valaki hozzá tudott tenni. Gratulálok mindkét csapatnak, de különösen az érdinek, mert újra bizonyították, hogy egészen elképesztően tudnak küzdeni, természetesen köszönjük az érdi nézőknek, aki fantasztikus hangulatot teremtettek, azt hiszem ma ők sem akartak veszíteni.

Elek Gábor: – Gratulálok az ÉRD-nek. A második félidőben mutatott játéka alapján megérdemelt győzelmet aratott, megkeményítette védelmét, Janurik Kinga remekül védett, a mezőny legjobbjának bizonyult. Sok tanulsággal szolgált számunkra a mérkőzés, a sérültjeink, betegeink miatt fizikálisan ismételten felőrlődtünk. Ennyi ilyen rossz támadás befejezéssel egy ilyen csapat ellen nem lehet mérkőzést nyerni, ezzel párhuzamosan az ÉRD nagyon könnyen tudott gólokat lőni a második félidőben. Egy nagyszerű mérkőzés volt, kívülállóként biztosan élveztem volna, így kevésbé. Gratulálok az ÉRD-nek, megérdemelten győzött, nagyon okosan kézilabdázott.

Címkék