Négyezerrel többen szavaztak Érden, mint 2014-ben

A vasárnapi népszavazáson 22.292 érdi vett részt. Ez 4 ezerrel több, mint ahányan 2014-ben az önkormányzati választáson szavaztak, amikor a baloldal nem hirdetett bojkottot – közölte T. Mészáros András polgármester szerdai sajtótájékoztatóján. 

Hasonló tartalmaink:

A városvezető véleménye szerint a magyarok történelmet írtak, mert a nemek elsöprő győzelmet arattak. Azzal, hogy az október 2-ai népszavazáson 98 százalék voksolt nemmel a kényszerletelepítésre, létrejött egy új, pártok felett álló egység Magyarországon, amely nemzeti ügynek tekinti a szuverenitás megvédését – mondta a polgármester.

T. Mészáros András rámutatott, hogy azzal, hogy Orbán Viktor kijelentette, hogy az emberek döntésének érvényt kell szerezni az Országgyűlésben, Brüsszel semmilyen uniós előírással sem telepíthet Magyarországra bevándorlókat; mert megtiltják a csoportos kényszerbetelepítést Magyarországra, mert ez szuverenitási kérdés; és „semmilyen brüsszeli döntés nem kérdőjelezheti meg Magyarország területi egységére és a népességére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát”.

A polgármester ismét megköszönte azoknak az embereknek, akik vasárnap elmentek szavazni, függetlenül attól, hogy igent, vagy nemet ikszeltek. Véleménye szerint botor és ostoba politikusok azok, akik ezek után leértékelik 3,3 millió ember akaratát, akik leértékelik 20278 érdi akaratát.

Emlékeztetett, hogy a vasárnapi népszavazáson 22.292 érdi vett részt. Ez 4 ezerrel több, mint ahányan 2014-ben az önkormányzati választáson szavaztak, amikor a baloldal nem hirdetett bojkottot, és 6 ezerrel több, mint ahányan a legutóbbi európai parlamenti választáson szavaztak, amikor szintén nem hirdetett bojkottot a baloldal.

“E számok alapján kimondható: Érden a baloldal bojkottra, nem cselekvésre buzdító kampánya megbukott. Még a különböző szavazásokon rendre otthon maradók közül is több ezren vélték úgy, hogy ezúttal véleményt kell mondaniuk. Kimondható az is, hogy az érdi baloldal megbukott. Várospolitikából már akkor, amikor rendre a Modern Városok Programja beruházásai ellen, Érd jövője ellen szavaztak a közgyűlésben, és országos, európai ügyet érintő politikából most, amikor a bojkott felhívásuk ellenére – vagy éppen annak hatására – az eddigi választásokon otthon maradók közül is több ezer ember az urnákhoz járult. Mi nem szólítjuk fel őket lemondásra emiatt. A szavazók üzenete mindennél világosabb” – zárta gondolatait a polgármester.

Címkék