CSAK A KORMÁNYPÁRTOK KÜZDENEK A KVÓTA ELLEN

A kötelező betelepítési kvóta elleni küzdelemben csak a kormánypártokra számíthatnak a magyar emberek – mondta ma újságírói kérdésre T. Mészáros András polgármester.

Hasonló tartalmaink:

A polgármester azt mondta, hogy az alaptörvény módosításának parlamenti elutasításával bebizonyosodott, hogy Magyarországon csak a kormánypártok veszik figyelembe valójában az emberek akaratát, hiszen a Jobbik nem szavazta meg az alkotmánymódosítást.

T. Mészáros András polgármestert annak kapcsán kérdezte a helyi sajtó, hogy mi a véleménye arról, hogy a parlament igazságügyi bizottsága nem vette napirendre a Jobbik módosítóját.

“Azt gondolom, hogy a bevándorlási kötvényeket nem lehet összekapcsolni egy ország teljes védelmével. Akkor, amikor az ország költségvetési helyzetét csak így lehetett stabilizálni, muszáj volt bevezetni, de ahogy azóta már többször is elhangzott a kormánypárti politikusoktól, amint lehet ki fogják vezetni ezt a megoldást. Egyáltalán nem arról van szó, mint amit a Jobbik kommunikál, hogy a “gazdagokat beengedjük a szegényeket pedig nem”, hanem arról, hogy ezek az emberek öt évre szóló ideiglenes tartózkodási engedélyt kapnak, tehát nem lettek betelepítve. Ennek az összekötése és az ezzel történő zsarolás az alaptörvény módosítás megszavazásáról, csak egyet bizonyít, hogy a Jobbik is az ellenzékiek pártján áll, és más célja sincs, mint a hatalom erodálása és az, hogy elhitesse a szimpatizánsaival, hogy a Jobbik egy nemzeti párt. Meggyőződésem, hogy ez vissza fog rájuk hullni, ezek után nagyon nehéz lesz azt mondaniuk, hogy ők az emberekért küzdenek” – mondta T. Mészáros András.

 

Címkék