Továbbment a kupában a Budaörs

A női kézilabda Magyar Kupa második körében csatlakozott a küzdelmekbe a Budaörs, amely az Elios-Kispesti NKK-t hazai környezetben 34–29-re legyőzte és továbbment a harmadik körbe.

Hasonló tartalmaink:

Kiélezetten indult a mérkőzés az NB I-be idén feljutó Kispest budaörsi vendégjátékán, hiszen ugyan inkább a hazaiak vezettek, de a vendégek tartották a lépést és ott loholtak Mihály Attila csapatának nyakában, az első huszonöt percben nem is volt közte nagy különbség, ám többet már nem bírt a Kispest és hiába volt a félidő nagy részében pariban Béki-Nagy Bertalan csapata, a szünetre már hatgólos, 19–13-as előnnyel vonulhatott a Budaörs. A második félidőben stagnált az öt-hatgólos budaörsi előny, amely a végéig is kitartott és 34–29-es győzelmükkel Pálos-Bognár Barbaráék bejutottak a legjobb tizennégy (tizenhat) közé, hiszen a következő, harmadik körben a tavalyi ezüstérmes ÉRD és a DVSC-TVP is bekapcsolódik az MK küzdelmeibe, míg a Győri Audi ETO KC és az FTC-Rail Cargo Hungaria az előző évi bajnoki helyezése miatt automatikusan bejutott a kupa négyes döntőjébe.

A Budaörs–Kispest találkozón Mihály Attila csapatának összes mezőnyjátékosa betalált.

„Látszott, hogy mind a két csapat próbálta kikísérletezésre és építkezésre felhasználni a mai találkozót. Fontos volt nekünk, hogy jól szerepeljünk, mivel a dunaújvárosi pofon után kicsit minden játékosomnak megingott az önbizalma. Természetesen igyekeztünk mindenkinek megfelelő játéklehetőséget adni. Örülök a továbbjutásnak, de úgy gondolom, többet tudunk ennél, a céljaink eléréséhez jobban kell játszanunk a folytatásban.“ – olvasható Mihály Attila, vezetőedző értékelése a budaorsikezilabda.hu-n.

A Magyar Kupa harmadik körének sorsolását kedden tartja a Magyar Kézilabda Szövetség, akkor amikor az ÉRD egy másik sorsoláson is érdekelt lehet, ugyanis, ha a vasárnapi, Issy Paris elleni EHF-Kupa mérkőzésen Szabó Edina csapata továbbmegy, akkor a nemzetközi sorozat selejtezőjének utolsó fordulójában is érdekelt lesz – ezt a sorsolást is kedden tartják.

A Magyar Kupában könnyen elképzelhető egy ÉRD–Budaörs mérkőzés, hiszen a sorozat ezen szakaszában a sorsolás területi alapon működik. Amennyiben a gárdák azonos bajnokságban játszanak, úgy a sorsolás szerint elöl álló csapat a házigazda, azonban ha az együttesek más bajnokságban játszanak, akkor az alacsonyabb osztályú a pályaválasztó.

Magyar Kupa, II. forduló:
Budaörs–ELIOS Kispest NKK 34–29 (19–13)
Gólszerzők: Pálos-Bognár, Zsigmond, Kiskartali, Hatala 4–4, Földes K., Horváth B., Mézes 3–3, Szabadfi, Maláti 2–2, Ivanics 2 (1), Hornyák Á., Ertl, Kamuti 1–1, ill.  Kiss Klaudia 10 (2), Szerző 8, Felső 5, Vigh V., Balogh B. 2–2, Balogh V., Bárdi 1–1, Vadász, Polics, Kosik, Fundák, Trizno, Schneider, Petrovszki

Az eredmény alakulása: 6. perc: 4–3. 12. p.: 6–5. 18. p.: 9–7. 27. p.: 16–12. 39. p.: 24–19. 44. p.: 26–21. 50. p.: 30–24. 55. p.: 31–25
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 3/2

Fotó: budaorsikezilabda.hu

Címkék