Kiestek a kupából a battai kézisek

A Magyar Kupa harmadik köréig menetelt a Százhalombattai KE férfi kézilabda csapata. A másodosztályú együttes az élvonalbeli Csurgói KK elleni hazai vereséggel búcsúzott a sorozattól.

Hasonló tartalmaink:

A férfi kézilabda NB I/B nyugati csoportjában szereplő Százhalombattai KE már a Magyar Kupa első körében bekapcsolódott a küzdelmekbe, ahol korábban idegenben 28–22-re győzte le a VSK Tököl együttesét. A második körben szintén idegenben nyert az SZKE, amely a Budai Farkasok ellen aratott 38–23-as legyőzésével jutott a harmadik körbe. Itt viszont nem várt könnyű feladat rájuk, hiszen az elsőosztályú Csurgói KK-t fogadták, amely már negyed óra elteltével hét góllal, 14–7-re vezetett és ugyan többször csökkentette hátrányát Molnár József együttese, de a szünetre ismét visszaállt a hétgólos különbség (13–20). Aztán a második játékrészre már eldőlt a továbbjutás, a Százhalombattának csak fellángolásai voltak, a Csurgói KK pedig kilencgólos, 37–28-as győzelemmel lépett tovább.

Érdekesség, hogy a vendégek szakvezetője, a tősgyökeres csurgói Sótonyi László korábban irányította a százhalombattai kézilabdacsapatot is.

Férfi kézilabda Magyar Kupa, 3. forduló
Százhalombattai KE–Csurgói KK 28–37 (13–20)

Százhalombatta. Vezette: Murvai-Buzogány, Szilvási.
Gólszerzők: Soproni B. 7, Félegyházi 4, Gálli, Soproni I., Rivnyák 3-3, Oláh, Kővári 2-2, Kónya, Tarjányi, Balázs, Kurán (kapus) 1-1, ill.Asztrasapkin 7, Varjú 6, Jerebie 5, Oslak 4, Gazdag, Radjenovics, Csavor 3-3, Halász 2, Faluvégi, Hanusz, Hadziomerovics, Balogh T. (kapus) 1-1.
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 6/4

Fotó: cskk.hu

Címkék