A visszatérő

A mai modern labdarúgásban nagy a jövés-menés, de egy játékos számára mindig nagy örömet jelent, ha újra ott lép pályára, ahol minden elkezdődött.

Hasonló tartalmaink:

A Merkantil Bank Liga NB II-ben szereplő Budaörsben két érdi nevelésű játékos is van, Sajbán Miklós és Sajbán Máté az Érdi VSE-nél sajátította el a labdarúgás alapjait, ám most visszatértek oda, ahol minden elkezdődött, hiszen a Magyar Kupa hetedik fordulójában a 32 közé jutásért a Budaörs az Érdi VSE vendége volt. Sajbán Miklós utánpótlás szinten a jobbhátvéd poszton játszott, de az elmúlt években középpályássá vált. A sors iróniája, hogy ezúttal épp a jobbhátvéd, Horváth Levente helyére állt be csereként, de valójában a középpályán játszott.

A találkozó után beszélgettünk a középpályással, aki sérülésből lábadozik.

Milyen volt a visszatérésed nevelőegyesületedhez?
– Felemás. Örültem, hogy itt játszhattam újra, de sajnos számomra rossz végeredménnyel.

Milyen hatással volt a csapatra, hogy kedden Miskei Attila kölcsönös megegyezéssel távozott a klubtól?
– Egyelőre nagyon friss a dolog, ugyanis tegnap délután (kedden – a szerk.) történt, így nem is tudtunk másképp készülni. Nagyjából még az a csapat játszott, amit ő (Miskei Attila) rakott össze.

Hogy állsz a sérüléseddel?
– Épp lábadozom, igyekszem minél hamarabb teljes értékű játékosa lenni a csapatnak.

A bajnokságban mit érhet el a csapat? Új impulzus lesz, ha megtaláljátok az új, végleges vezetőedzőt.
– Reméljük, hogy kijövünk a gödörből. Ez akár jól is elsülhet és reméljük, hogy jól is fog elsülni. Természetesen a bennmaradás az elsőszámú cél, de én többet várnék a csapattól.

Akkor te mit tűztél ki az idényre akár saját, akár a csapat céljait tekintve?

– Saját célom, hogy rendszeresen játsszak NB II-ben, a csapattól a bajnokság első felébe jutást vártam, most már kicsit lejjebb adok, de szeretnénk még mindig odaérni.

Rég volt arra alkalom, hogy az Érdi VSE pályáján léptél pályára.

– Meglepő, hogy itt mennyivel jobb a hangulat, mert ugye mi Csákváron játsszuk hazai mérkőzéseinket, ott pedig sajnos kevés a szurkolónk, itt viszont még egy kupameccsre, szerdán, délben is kijött sok néző, így jó hangulatú meccset tudtunk játszani, szerintem élvezték a nézők is, mi is. Én pedig kifejezetten.

(fotó: Balogh István)

Címkék