Nem volt ekkora különbség

20–5-ös vereséget szenvedett a Budapesti Honvéd-Érd 2002-es vízilabdacsapata a Szívós István gyermekbajnokság elhalasztott mérkőzését az Oázis SC-től, de játékban nem volt ekkora különbség a két együttes között.

Hasonló tartalmaink:

Még vezetett is 1–0-ra a Budapesti Honvéd-Érd a 2002-esek a második fordulóból elhalasztott pótló mérkőzésén az Oázis SC ellen, ám a rutinosabb vendégek így is 5–2-re hozták az első negyedet. A következő hét percet 7–0-ra nyerték és ugyan az érdiek a folytatásban próbáltak faragni hátrányukból, végül 20–5-re kikaptak, ám az eredmény nem tükrözi az érdiek tudását, hiszen játékban rengeteget fejlődtek (mi mást tettek volna, az elmúlt két évben?), viszont sok megúszásgólt kaptak, ennek köszönhető a tizenöt gólos különbség.

Mini-interjú Fazekas Mártonnal, a Budapesti Honvéd-Érd edzőjével.

Gratulálok a múltkori győzelemhez és a mostani vereséghez is, mert szerintem nem volt tizenöt gólos különbség a két csapat között.

Fazekas Márton: Ezt én is így látom, bár tizenöt gól volt a két csapat között, hiszen az ellenfél a második félidőben gyengébb játékosait játszatta, ennek ellenére köszönöm a gratulációt, és jogos, mert a BVSC elleni mérkőzésünkön is egy az Oázis SC-hez hasonló csapat ellen játszottunk és ahhoz képest ugrásszerűen javult a játékunk, annak ellenére, hogy két nagyon fontos játékosunk most hiányzott.

A háromhónapos munka gyümölcse most kezd beérni, vagy a múltkori győzelem lökést adott a srácoknak, esetleg mindkettő?

F. M.: Mindkettő. A háromhónapos munka valóban kezd beérni. Nyilván a kondíciójukon, az úszástudásukon ennyi idő alatt nehéz nagyot előrelépni, de nagy változás van: a vízilabda elméletével, taktikájával kezdenek tisztába kerülni a játékosok és ezáltal egy csomó gólt meg tudnak akadályozni.

Mindenki azt mondja, hogy a játék képe alapján nem volt ennyi a két csapat között. Már masszív középcsapatnak kell elképzelni ezt a gárdát?

F. M.: Sajnos még nem, mert a vízilabda – különösen ebben a korosztályban – az úszástudásról, a kondícióról, a fizikai erőről szól. Ezt a legnehezebb bepótolni, ez évek munkája, ha egyáltalán bepótolható, hiszen az ellenfelek sem ülnek a babérjaikon, hanem edzenek és fejlődnek. Az érdiek két év hátrányban vannak a korosztállyal szemben, azokhoz az élcsapatokhoz képest, amelyeknél már hét-nyolcévesen elkezdenek vízilabdázni, úgy, hogy előtte egy-két évet úsztak, tehát az úszástudásuk megalapozott. Egy jó mozgású, képességű, vízfekvésű játékos be tud hozni kétéves lemaradást, de egy teljes csapat sajnos nem.

Szívós István Gyermek 2002 Bajnokság, 2. forduló, elhalasztott mérkőzés
Budapesti Honvéd-Érd–Oázis SC 5–20 (2–5, 0–7, 2–5, 1–3)
Gólszerzők: Greksa 3, Horváth Gergely, Hajósi 1–1, ill. Korvicska 6, Kis Botond 5, Hajdú Balázs 4, Kanász 3, Nyeste, Kohári 1–1.

 

Címkék