Megvan az első pont!

A Pest megyei női labdarúgó bajnokság nyugati csoportjának hetedik fordulójában megszerezte első pontját az Érdi VSE csapata. Hegedűs Csaba lányai hazai pályán játszottak 1–1-es döntetlent az Ócsa VSE-vel.

Hasonló tartalmaink:

Az Érdi VSE-nél tavaly indult el a női labdarúgó szakosztály, amely idén a Pest megyei bajnokság nyugati csoportjába kapott besorolást. A lányok első éles mérkőzésükön korábban a Pest megyei kupában már egyszer nyertek, amikor a Zsámbok együttesét 6–0-ra győzték le, ám a bajnokságban az eddigi öt meccsen egyaránt vereséget szenvedtek, egy találkozójuk pedig elmaradt. Gergely Gyöngyiék most viszont megszerezték első pontjukat, miután Varga Andrea már a tízedik percben bevette a vendégek kapuját, de az Ócsa a huszadikban egyenlített, és az állás a folytatásban nem változott. Ezzel együtt az érdiek így is utolsó helyen állnak a bajnokságban.
A bajnokság további két térségi csapata közül a Törökbálinti LASE 1–0-ra verte otthon a Piliscsaba SE-t, míg a Tárnok KSK a Halásztelek FC otthonában győzött 3–1-re.

Pest megyei női bajnokság, Nyugati csoport, 7. forduló
Érdi VSE – Ócsa VSE 1–1 (1–1)
Törökbálinti LASE–Piliscsaba SE 1–0 (1–0)
Halásztelek FC–Tárnok KSK 1–3 (0–1)

Az U19-es és U17-es korosztályos küzdelmekben az Érdi VSE 10–1-re (U19) és 3–0-ra (U17) kapott ki hazai pályán a székesfehérvári Főnix Gold FC-től, míg a térségi derbit a Diósd nyerte, miután U19-esei 3–1-re, U17-esei 4–0-ra győzték le a Százhalombattai VUK SE-t.

U19, NB III, Középnyugati csoport, 10. forduló
Érdi VSE–Főnix Gold FC 1–10 (0–3)
Diósd–Százhalombattai VUK SE 3–1 (1–0)

U17. NB III, Középnyugati csoport, 10. forduló
Érdi VSE–Főnix Gold FC 0–3 (0–1)
Diósd–Százhalombattai VUK SE 4–0 (0–0)

Az U15-ös és U14-es korosztályokban az NB II Középnyugati csoportjának tízedik fordulójában a térség hét egysége közül kettő nyert, egy ikszelt és négyen kikaptak.

U15, NB II, Középnyugati csoport, 10. forduló
Főnix Gold FC–Érdi VSE 7–0 (4–0)
Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő–Diósd 7–0 (4–0)
Budafoki LC–Budaörs 3–3 (0–3)
Siófoki Bányász SE–Törökbálint 9–0 (4–0)

U14, NB II, Középnyugati csoport, 10. forduló
Főnix Gold FC–Érdi VSE 19–0 (4–0)
Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő–Diósd 2–5 (2–5)
Budafoki LC–Budaörs 1–2 (0–0)

Címkék