Megint Érden lesz a röplabda Magyar Kupa döntő

November 4-i elnökségi ülésén a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) úgy határozott, hogy a tervek szerint ismét Érd, az ÉRD Aréna ad otthont a szervezet által rendezett Magyar Kupa döntőnek.

Hasonló tartalmaink:

Ahogy már 2016-ban is, úgy az előzetes tervek szerint 2017-ben is Érd lesz a házigazdája a női és a férfi Magyar Kupavégső helyosztóinak. Az MK helyosztóit február 10-én és 11-én rendezik. A férfiaknál és a nőknél az érdi eseményig már kialakul a döntő és a bronzmeccs párosítása, de a finálét és a kisdöntőt is az ÉRD Arénában bonyolítják le.

Az előző kiírásban a férfiaknál a Fino Kaposvár lett a végső győztes megelőzve a Kecskeméti RC-t, a Dágot és a MAFC-BME-t, míg a nőknél a Linamar-Békéscsabai RSE történelmet írt, hiszen először lett kupagyőztes, miután a Vasas Óbudát győzte le a döntőben, míg a harmadik a Fatum Nyíregyházát legyőző Jászberényi RK lett.

Fotó: hunvolley.hu

Címkék