Hét ország, százötven versenyző

November 18-20. között az ÉRD Aréna ad otthont a szinkronúszók Magyar Kupájának. A háromnapos versenyen hét ország több, mint százötven sportolója méreti meg magát.

Hasonló tartalmaink:

A huszonharmadszor rendezett Magyar Kupa nemzetközi versenyen a magyarokon kívül Csehország, Fehéroroszország, Finnország, Málta, Nagy-Britannia, Lengyelország, Törökország és az Egyesült Államok versenyzői is vízbe ugranak.

A verseny első, pénteki napján sorrendben a tizenkét évesek, a juniorok, a nyolc évesek és a tízévesek mutatják be kötelező gyakorlataikat, majd egyéni technikai verseny lesz. Aztán a tizenöt éves korosztály csoportos kötelezője, amely a páros és csapatkűröket előzi meg.

Szombaton az első hat szám az egyéni versenyzőké (nyolc-, tíz-, tizenkét-, junior, tizenöt éves és szenior korosztályokban), ezt követően viszont a csapatok mutatják be kombinációs kűrjeiket – ebben a számban a nyolcéves korosztály nem indul.

A harmadik, zárónapon a párosok kezdenek, melyet az egyetlen indulót felsorakoztató vegyespáros (azaz egy fiú, egy lány) produkció követ. Aztán a masters kategóriában egyéni és páros technikai gyakorlatok, majd szabadprogramok lesznek, végül a XXIII. Magyar Kupa a csapatversenyekkel zárul.

November 18-án a verseny 11 órakor kezdődik, ezt megelőzően a csapatvezetők s a versenybírók is értekezletet tartanak, míg a szombati és vasárnapi versenynapokon a versenyek reggel 9 órakor indulnak (ezeket is értekezletek előzik meg).

Fotó: erdarena.hu/ Dénes Balázs

Címkék