Az ökumenikusok már gyűjtik az adventi adományokat

Ahogyan eddig, ebben az évben is a már hagyományos, ismert emberek részvételével zajló mézeskalácssütéssel indította el adventi adománygyűjtési ak­cióját az Ökumenikus Segélyszervezet.

Hasonló tartalmaink:

A budapesti Akvárium Klubban a szervezet önkéntesei, sportolók, közéleti és televíziós személyiségek közösen készítették el az – adományvonalra utaló – 1353 darab mézeskalács szívet, amelyet az adományozóknak adnak át az ünnepi időszakban a felajánlásaikért cserébe.

Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója azt mondta: az akcióval arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy már hívható az 1353-as adományvonal, amelynek tárcsázásával 250 forinttal lehet csatlakozni az országos összefogáshoz.

A telefonhívások mellett a Tesco áruházakban adománykuponok vásárlásával, valamint november 27-től a Szent István-bazilika előtt nyíló karácsonyi vásár standjainál is lehet adakozni a szervezet számára. A pénteken elkészült és az adventi időszakban a segélyszervezet átmeneti otthonaiban, gyerekjóléti intézményeiben sütött ajándék mézeskalácsokat a bazilika előtti vásárban adományozók kapják.

(forrás: magyaridok.hu)

Címkék