Oda az idegenbeli veretlenség

Kisebb meglepetésre 2–1-es vereséget szenvedett Felcsúton, a Puskás Akadémia második csapatától az Érdi VSE labdarúgó együttese. Limperger Zsolt gárdája nem tudta kihasználni helyzeteit, míg a hazaiak kevés lehetőségük ellenére kétszer is bevették Kertész Ferenc kapuját.

Hasonló tartalmaink:

Mészöly Géza, az élvonalbeli Haladás vezetőedzője is a helyszínen tekintette meg a mérkőzést, hiszen meg akarta lesni, mire is számíthat az érdiektől a szerdai kupameccsen. A találkozó egyik főszereplője a hazaiak kapusa, Gundel-Takács Bence volt, aki Érden él.

Az első félidőben ugyan az érdiek domináltak, de a kezdő sebesség kevés volt, a felcsútiak több ígéretes akcióval a vendég védelem mögé kerültek. Ilyen szituáció után Ország Péter kétszer is tökéletesen mentett. A 20. percben egy kétes esetet fújt be Dolnegó Bálint játékvezető, aki a kaputól 18 méterre ítélt egy szabadrúgást a hazaiaknak. A középről elvégzett rúgást pedig Hudák Martin ballal tekerte a sorfal felett Kertész Ferenc kapujának jobb alsó sarkába.

A folytatásban éledeztek az érdiek, a 28. percben pedig Melczer Vilmost buktatták a tizenhatoson belül, a sértett jobbra lőtt, a kapus balra ment (1–1).

A félidő második felében temérdek helyzetet dolgoztak ki Csizmadia Zoltánék, Bozsoki Imre fejelt mellé, aztán egy kontra után Pintér Nikola, Balázsovics Máté és Melczer kiváló összjátéka után utóbbi durrantott nem sokkal fölé.

A játékrész hajrájában szinte momentuma sem volt a hazaiaknak. Az érdiektől Csiszár elől mentettek, Pintér pedig Bozsoki parádés indításáról maradt le épphogy.

A fordulás után Pintér nem találta el jól a labdát egy remek kiugratás után. Aztán Melczer és Kelemen Patrik összjátéka után utóbbi lövés helyett cselezett, amikor lőtt volna, akkor Gundel-Takács Bence lépett közbe.

Jóval aktívabb volt az Érd, Németh Gábor a jobboldali beadást fejelte mellé, majd az első hazai lehetőséget Kertész Ferenc védte bravúrral. A vendégek sorra dolgozták ki a helyzeteket, de a hazai védők tisztázni tudtak, s szervezett védekezésükön nem volt rés.

A 65. percben egy kontrából Hudák Martin balról, a tizenhatosról lőtte ki a hosszú felső sarkot, így az érdiek vezetés helyett hátrányba kerültek. A sok érdi lehetőség közül egyik sem akart beakadni. A végén még mindent egy lapra feltéve támadtak Limperger Zsolt tanítványai, de nem sikerült az egyenlítés.

Az Érdi VSE harmadik vereségét szenvedte el a szezonban, de így is őszi bajnoknak mondhatja magát. Rossz hír viszont, hogy a Diósd elleni találkozón a piros lapot kapó Bozsoki Imre mellett az ötödik sárga lapját begyűjtő Csizmadia Zoltánra sem számíthat az érdi vezetőedző.

NB III, Nyugati csoport, 17. forduló
Puskás Akadémia FC II–Érdi VSE 2–1 (1–1)
Felcsút, 250
néző. Vezette: Dolnegó (Bornemissza, Szvetnyik)
PAFC: Gundel-Takács – Rétyi, Lipcsei Á., Kertai, Forró (Kiss Dávid, 71.)– Kovács Tamás, Hudák, Szabó Bence (Mezőssy, 89.) – Kováts, Suscsák (Magyari, 76.), Keményffy.
Vezetőedző: Horváth Péter
Érdi VSE: Kertész F. – Ország (Palásthy, 76.), Bozsoki, Csiszár, Németh G. V. –Kónya, Csizmadia, Melczer – Kelemen, Balázsovics (Gyurácz B., 71.), Pintér N. (Korozmán, 89.)

Mestermérleg:
Horváth Péter: –
Minden mérkőzésnek ugyanúgy megyünk neki. Akadémia lévén fontosabb, hogy az akadémiáról kikerülő fiatal játékosok felnőtt futballban mihamarabb bemutatkozzanak, tapasztalatot szerezzenek. Egy listavezető ellen lejátszott mérkőzés mindig rangadó, a játékosok is érzik, hogy ha jól jövünk ki belőle, akkor az egy értékmérő és visszajelzést ad a játékosnak. Készültünk arra, hogy egységes arcunkat mutassuk, csapatként legyünk jelen. Fontos, hogy az egyént nézzük, hogy kik azok a játékosok, akik a felnőtt szinten tudnak olyan tapasztalattal bírni, hogy egy-két éven belül bátran be tudjuk tenni egy felsőbb osztályban. Ez a mérkőzés rengeteg tapasztalatot adott.

Limperger Zsolt: – Az első húsz perc nem a miénk volt, de az ellenfélnek nem volt helyzete. Aztán egy kétes szabadrúgást adott a játékvezető nekik, azt berúgták. Vezettek egy nullra, utána az első félidő második fele a miénk volt. Sikerült is egyenlíteni. A második félidőnek ugyanazzal a mentalitással mentünk neki, mint ahogy abbahagytuk. De buta hibákat vétettünk, az utolsó passzok nem sikerültek, a helyzetkihasználásunk sem volt megfelelő. Eljöttek kétszer kontrából, abból az egyiket belőtték. Voltak lehetőségeink, de szerintem, ha holnap reggelig játszunk, akkor sem rúgtunk volna gólt.

Címkék