Kiütéses derbik

A Pest megyei harmadosztály délnyugati csoportjában véget értek az őszi küzdelmek, a térségben 13. fordulóban két-két csapat is egymás ellen játszott, a Sóskút SKE simán kikapott hazai környezetben a Tárnok KSK-tól, míg a Dunafüred-Százhalombatta nagy pofonba szaladt bele a Diósdi TC otthonában.

Hasonló tartalmaink:

Nem sikerült javítani. A Merkantil Bank Liga NB II 18. fordulójában hazai pályáján, Csákváron kapott ki 2–1-re a Szolnoki MÁV-tól a Budaörs. A még mindig Márkus Tibor és Kovács László által irányított gárdának kulcsfontosságú lett volna a győzelem, hiszen a három pont megszerzésével kapaszkodhatott volna a középmezőnyre, de Ordasi Gergőnek már a harmadik percben kapujába kellett nyúlnia, miután Tóth László lövését nem tudta védeni.

A folytatásban több ígéretes lehetősége is akadt a Budaörsnek, de csak a szünet előtt, a 46. percben tudott egyenlíteni, miután Csillag Dárius tizenegyesből volt eredményes. A fordulás után kiegyenlített csata folyt a pályán, s sokáig úgy tűnt, hogy marad a döntetlen, de a 93. percben Papp Szilárd eldöntötte a három pont sorsát.

A Budaörs elmúlt hét bajnokijából csupán egyet tudott megnyerni, a többi hatot egyaránt elveszítette, így egyre nagyobb a hátránya a középmezőny csapataihoz képest.

Merkantil Bank Liga NB II, 18. forduló
Budaörs–Szolnoki MÁV FC 1–2 (1–1)
Gólszerzők: Csillag (46. – tizenegyesből), ill. Tóth László (3.), Papp Szilárd (93.)

Az NB III Nyugati csoportjában elszenvedte első idegenbeli vereségét a már így is őszi bajnok Érdi VSE. Limperger Zsolt együttese Felcsúton, a PAFC II vendégeként kapott ki 2–1-re.

A Diósd hazai pályán játszott gól nélküli döntetlent az elmúlt nyolc mérkőzésén veretlen Tatabánya FC-vel, ám Nahóczky Attila együttese így is tizenötödik a tabellán, s ahogy a Budaörsnek a másodosztályban, úgy a Diósdnak a harmadosztályban is egyre nehezebb dolga lesz, hiszen 14 pontjával öt pontra nőtt a hátránya az előtte álló Hévíz SK-val szemben.

NB III, Nyugati csoport, 17. forduló
Puskás Akadémia FC II–Érdi VSE 2–1 (1–1)
Gsz.: Hudák (20., 67.), ill. Melczer (28. – tizenegyesből)

Diósd–Tatabánya FC 0–0

A Pest megyei első osztály küzdelmei véget értek, míg az MLSZ adatbankján kiírta, hogy a Pest megyei másodosztály déli csoportjában a 14. fordulóból elhalasztott rangadót, a Törökbálinti TC–Fémalk Dunavarsány összecsapást (az első a másodikkal) december harmadikán, 13 órától rendezik.

A Pest megyei harmadosztály őszi zárófordulójában az Érdi VSE második csapata a Dunaharaszti MTK II-höz látogatott. Molnár László együttese Péter Krisztián révén került előnybe, majd ugyan a hazaiak nem sokkal később egyenlítettek, de még a félidő előtt Habos Gergely is bevette a DMTK II kapuját. A fordulás után Tinger Péter növelte kettőre a vendégelőnyt, viszont az utolsó gólt a hazaiak szerezték. Ám az érdiek így is 3–2-es győzelemmel, a tabella harmadik helyén zárták az őszt.

A térségben két rangadót is rendeztek, bár a tabellán elfoglalt helyezések alapján ezek inkább csak derbik voltak, hiszen a tizenegyedik Sóskút SKE a negyedik Tárnok KSK-t látta vendégül. A hazaiakat szinte még az ág is húzta, hiszen az Érdi VSE II elleni meccsen négy játékosukat is kiállították, így ők nem játszhattak. A tartalékosan felálló SSKE pedig 7–0-ra kapott ki hazai környezetben.

A listavezető Diósdi TC sem aprózta el az utolsó előtti (12.) helyen álló Dunafüred-Százhalombatta elleni meccset. A hazaiak is hetet vágtak, így magabiztos előnnyel vezetik a bajnokságot – két ponttal többet gyűjtöttek tizenegy meccs alatt, mint a nálunk eggyel több mérkőzést játszó második Kiskunlacháza SE.

Pest megyei III. osztály, Délnyugati csoport, 13. forduló
Dunaharaszti MTK II–Érdi VSE II 2–3 (1–2)
Gsz.: Erdélyi (39.), Csatlós (72.), ill. Péter K (31.), Habos Gergely (44.), Tinger (55.)

Sóskút SKE–Tárnok KSK 0–7 (0–3)
Gsz.: Gyulay (25., 49.), Váradi (31.), Tóth Tamás (45., 60.), Nagy Attila (57.), Csibrik (72.)

Diósdi TC–Dunafüred-Százhalombatta 7–0 (5–0)
Gsz.: Tóth Gergely (20., 44.), Tóth Albert (31.), Sárkány (37. 39., 46.), Kiss Márk (58.)

Címkék