Nem hosszabbított a kapitány

Nem hosszabbítja meg szerződését a magyar női röplabda-válogatott belga szövetségi kapitánya, Jan de Brandt.

Hasonló tartalmaink:

A női röplabda-válogatott irányítását három éve átvevő belga szakember az Európa-bajnoki kijutást követő ünneplés során, az MRSZ vezetésével konzultált, amikor a mieink a románok elleni aranyszettes győzelemmel szereztek kvalifikációt a kontinensviadalra. Azért akkorra esett az egyeztetés, mert Jan De Brandt (és Horváth Dóra) már másnap hajnalban repülőre pattant és klubcsapata, a török Bursa felé vette az irányt. A kapitány akkor időt kért, hogy átgondolja, tudja-e vállalni a 2017-es maratoni programot (júniusban világbajnoki selejtezők, júliusban World Grand Prix, szeptemberben Európa-bajnokság). A kapitány mostanra hozta meg döntését, s írta meg levelét, melyet az MRSZ honlapján, a hunvolley.hu-n közölt.

A kapitány azt írta: nem tudja tovább folytatni a munkát szövetségi kapitányként a magyar női röplabda-válogatottnál. A klubcsapatánál végzett munka (két éves szerződést írt alá a Bursánál) és a családjától való hosszú távollét a legfontosabb oka annak, hogy befejezze a munkát a nemzeti csapatnál. „Eddig három csodálatos nyarat töltöttem itt, és nagyon boldog vagyok, hogy mindig elértük a céljainkat. Büszke vagyok arra is, hogy el tudtuk érni: a magyar női röplabda ismét komoly tényezőnek számít nemzetközi szinten. Nagyon sok szép emlék fűz ide, és én vigyázok, és hogy ezt soha ne felejtsem el. KÖSZÖNÖM!!!” – emelte ki Jan De Brandt.

„Remekül éreztük magunkat, hiszen a mi nagy közös szenvedélyünk a röplabda, és nem csak felkészültünk, hanem mindig el is értük céljainkat, amit az edzőtáborok elején kitűztünk magunknak. Köszönöm az együttműködést, az elkötelezettséget, a motivációt, a megértés és különösen a barátságot. Hiszen itt igazi jó barátokra találtam!” – fogalmaz levelében a leköszönő szövetségi kapitány.

„Szeretném megköszönni minden játékosnak a hitet, és azt, hogy végig kiváló teljesítményt nyújtottak. Sikerrel vettünk minden akadályt, még ha néha én is eltévesztettem az utat (Mátraháza), de mi végig hajtottunk, mi szerettük a röplabdát és MINDIG NYERTÜNK. Tőletek igazán nagy érzelmeket kaptam, néhányatoktól olyan nagyot, hogy alig tudtunk beszélni a következő nap! Hiányozni fogtok!”

Jan De Brandt kiemelte: „Szeretnék külön köszönetet mondani az érdi embereknek, a kézilabda csapatnak és a sportcsarnok dolgozóinak. Ez lett a második otthonom, és mindig nagy öröm volt a számomra, amikor beléptem ebbe a gyönyörű arénába. Hiányozni fog a medence és a szauna is, ahol több fantasztikus pillanatot is töltöttem! Hiányozni fog az emberek mosolya! És azóta, is szinte napi szinten követem a híreket a kézilabda csapatról, amelynek nagy rajongója lettem.” – fogalmazott a magyarok belga szakvezetője.

„Szeretnék köszönetet mondani a magyar női röplabda-válogatott minden rajongójának. Köszönöm a támogatás és a lelkesedést, amelynek köszönhetően mi nagyon szerettük játszani hazai pályán. Hiányozni fog a szép Himnusz a mérkőzések elején, és hiányozni fog a “Hajrá MAGYAROK!” és a „RIA, RIA, HUNGÁRIA!” – tette hozzá.

 

További röplabdahír, hogy a női röplabda NB I csütörtöki játéknapján a Budaörsi DSE hazai pályán fogadta az MTK Budapest együttesét, amely ellen Ratimorszky Károly lányai még behúzták az első szettet, de ismét kiadták kezükből előnyüket, s 3:1-re kikaptak.

Női röplabda NB I, 3. forduló
BUDAÖRS–MTK Budapest 1:3 (15, –15, –15, –18)

Fotó: hunvolley.hu

Címkék