A hajrában döntöttek

 Teljes „fordulót” rendeztek hétvégén a térség kosárlabdacsapatai, azaz mind a négy felnőtt férfi együttes pályára lépett, amely igen ritka esemény. A négy meccsen három győzelmet arattak a térségi csapatok, ebből kettő a hajrában dőlt el.

Hasonló tartalmaink:

Az MTK Törökbálint az NB I/B (másodosztály) nyugati csoportjában Pápára látogatott, ahol ugyan az első negyedben még vezetettek a hazaiak, de ezt követően a második felvonást tizenegy ponttal nyerték a törökbálintiak, innentől kezdve pedig nem volt megállás, s az MTK Törökbálint tizenhét ponttal győzött. Ezzel a vendégek hat győzelemmel és két vereséggel harmadikak a tabellán, de az előtte álló együttesek egy meccsel többet játszottak.

NB I/B Nyugati csoport, 8. forduló
Motax-Pápai KC–MTK Törökbálint 74–91 (24–20, 12–23, 16–24, 22–24)

Az NB II (harmadosztály) Közép A csoportjában érdekelt Treff 07 SE úgy nyert végülis nagy arányban, hogy az első három negyed egyaránt döntetlen volt, de az utolsó tíz percet tizenkét ponttal nyerték a Darazsak Old Boys együttese ellen. A Treff 07 SE csak pontkülönbsége miatt tizenegyedik a tabellán.

NB II Közép A csoport, 8. forduló
Darazsak Old Boys–Treff 07 SE 80–92 (22–22, 21–21, 21–21, 16–28)

A Százhalombattai KSE nem kezdett jól, s a nagyszünetben tizenegypontos hátrányban volt. Ebből a fordulás után még faragott, de a Gödi SE nyolc ponttal jobbnak bizonyult. Ellenben a Budaörsi DSE megszerezte a győzelmet, miután az első játékrész döntetlen lett, a másodikat egy ponttal elvesztette, a harmadikat ugyanennyivel nyerte, s a záró negyedben egy ponttal lett jobb, így kiélezett mérkőzésen győzött. A BDSE három győzelemmel és öt vereséggel a tizenegyedik, az SZKSE két sikerrel és hét vereséggel a tizenkettedik a tabellán.

NB II Közép B csoport, 8. forduló
Százhalombattai KSE–Gödi SE 80–88 (18–24, 17–22, 21–14, 24–28)
Budaörsi DSE–MAFC-OB 60–59 (13–13, 20–21, 17–16, 10–9)

Címkék