Adventi séta Érd-Óvárosban

Idén tizenharmadszor tartottak kora esti adventi sétát Bogner Mária Margit vizitációs nővér emlékére, amely az óvárosi Szent Mihály templomtól a volt II. Lajos Iskoláig vezetett. A rendezvény védnöke az Érd-Óváros Szent Mihály Alapítvány, de a nemzetiségi önkormányzatok is bekapcsolódnak a szervezésébe.

Hasonló tartalmaink:

Az eseményt többek között Bogner Mária Margit vizitációs nővér emlékére szervezik, aki a rend első magyarországi kolostorában elsőként tett örök fogadalmat. A székesfehérvári egyházmegyében nagy tisztelet övezi, s minden évben számos zarándok érkezik érdi sírjához.

A negyedik adventi vasárnaphoz közeli születésnapján több mint egy évtizede megemlékezést tartanak a tiszteletére. Ez az óvárosi Szent Mihály templomban megtartott szentmisével kezdődik, majd a résztvevők mécsesekkel, gyertyákkal világítva közös adventi sétára indulnak. Idén az ófalusi óvodások betlehemes játéka nyitotta meg az ünnepi eseményt.

Ezt követően a szentmisét Mojzer György plébános mutatta be, Pokornyi István kántor és a Rosenbrücke Német Nemzetiségi Énekkar szolgálatával. Az atya a szentmise keretein belül is megemlékezett Bogner Mária Margitról, majd a mise után valamennyien a vizitációs nővér jelenlegi nyughelyéhez, a templom oldalához vonultak, ahol felidézték rövid életének legfőbb mozzanatait, kiemelve a roppant szelíd, de erős és bátor karakterét.

A séta Bogner Mária Margit első nyughelye, a zárdakert volt temetőjében folytatódott, ahol megemlékeztek a kastélyban élt világi és egyházi személyekről is. Innen a közösségi karácsonyfa felé indult a sokaság. Az artézi kút melletti, szépen feldíszített fánál a plébánián szolgált lelkipásztorokról, majd kissé távolabb a fogadalmi kápolnánál ismét megállva, a településrész egykori elöljáróiról emlékeztek meg a séta résztvevői.

Az esemény utolsó színhelye az egykori II. Lajos Iskola épülete volt, ahol már finom harapnivaló és frissítő ital, forró tea várta a kissé megfáradt, melegedni vágyó megemlékezőket.

Mint megtudtuk, sokan már a kezdetektől részt vesznek az Érd-Óvárosi adventi sétán, de akadtak olyanok is, akik először csatlakoztak az eseményhez, mert fontosnak tartják a szokások és a megemlékezések megtartását és továbbadását.

Érdi Újság 

Bálint Edit

Címkék