Ösztöndíj pályázat érdi diákoknak

Január 15-ig pályázhatnak az érdi diákok a tavaly márciusban alapított Kovács István Alapítvány ösztöndíjára. A szervezet a kiemelkedő eredményt elérő fiatalok oktatását és sportolási tevékenységét kívánja támogatni anyagilag, szociális alapon,  illetve úgy, hogy a részvételhez szükséges önrészt, illetve az ehhez szükséges tárgyi feltételeket biztosítja táboroztatás esetén.

Hasonló tartalmaink:


Jövő hét végéig lehet beküldeni támogatási kérelmeket, ezzel a nagyközönség számára is érzékelhetően megkezdte működését a tavasszal életre hívott Kovács István Alapítvány. A háttérben természetesen már régóta folytak az előkészületek, többek között az alapítvány új weboldala és közösségi felülete is elérhető folyamatosan frissülő információtartalommal az érdeklődők számára.

Az alapítvány célja, hogy egyrészt az Érd Megyei Jogú Város általános és középiskoláiban tanuló, kiemelkedő tanulmányi-, sport,- művészeti és közösségi munkát végző diákokat támogassa.

A tudás hatalom! – mondta Francis Bacon, mellyel a névadó: néhai Kovács István teljes mértékben azonosulni tudott. Ő még egy olyan korban volt ifjú tanuló, amikor e jelszavak mögött kevesen tudtak felsorakozni, s élni a tudás által megszerzett lehetőségekkel, azonban számára a tudás megszerzése a legfontosabb iránytű volt az életben.

A kuratórium döntése alapján, egy fő maximum 120.000 Ft támogatásért pályázhat a 2016/2017-es tanévre. A pályázónak be kell töltenie a 13. életévet és Érd valamelyik középiskolájába kell járnia. A kuratórium azon diákok pályázati anyagát fogadja be első értékelésre, akik kiemelkedő sport-, tanulmányi-, művészeti és közösségi munkát végeznek, és ezt az oktatási intézményük alátámasztja, igazolja írásban. Az elbírálás tekintetében előnyt jelent a kiemelkedő közösségi munka. Szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása.

A verseny megkezdődött tehát, a kuratórium ebben az évben Érden tanuló középiskolások és utánpótlás korú kajak-kenu versenyzők közül várja a legjobbak jelentkezését. A jelentkezési lapot a kiegészítő dokumentumokkal együtt január 15-ig kell beküldeni az alapítvány székhelyére. A támogatások odaítéléséről a három tagú kuratórium dönt majd 2017 januárjában.

 A kuratórium elnöke és tagjai minden év február 12-én, ünnepélyes keretek között adják át a támogatásokat, melyre meghívást kapnak a támogatott gyermekek és szüleik, illetve annak az intézménynek a képviselője, ahol a gyermek tanul.

Címkék