Négyes döntőben az Aramis

A budaörsi Aramis Futsal SE jutott a futsal Magyar Kupa négyes döntőjébe, miután a sorozat harmadik fordulójában a hazai 5–4-es siker után idegenben 3–1-re győzték le a 1. FC Veszprém együttesét.

Hasonló tartalmaink:

Néhány nap alatt már harmadszor találkozott egymással a veszprémi és a budaörsi klub, hiszen a múlt heti, budaörsi odavágó (5–4 az Aramisnak) után hétfőn az NB I 12. fordulójában Veszprémben 1–1-es döntetlennel zártak a felek.

Frank Tamás együttese a Magyar Kupa-visszavágón Bognár Bence góljával már az ötödik percben megszerezte a vezetést, majd mindkét csapat kapuja többször is veszélyben forgott, de a szünetre az Aramis mehetett előnnyel (0–1).

A fordulás után sem csillapodott a mérkőzés irama, a hazai egyenlítés és a vendégelőny növelése is megtörténhetett volna, ám végül csak utóbbi valósult meg, méghozzá úgy, hogy az Aramis kapusa, Hegedűs Ferenc hatoson kívüli kezezése miatt piros lapot kaptt, de a Veszprém nem tudott élni az emberelőnnyel. Három perccel a vége előtt az Aramis büntetőt lőhetett ám Schmidmajer hárított, ezzel életben tartva a hazai esélyeket – igaz ez csak másodpercekig tartott, hiszen Büki Baltazár végül növelte a budaörsiek előnyét. Az utolsó percekben vészkapussal támadott a hazai együttes, ám egy labdavesztés után Roni saját térfeléről lőtt az üres kapuba (0–3). A szépítés még Tatai József közelről szerzett találatával összejött a hazaiaknak, ám a veszprémi rendezésű (február 11-12.) négyes döntő már nem, hiszen az Aramis Futsal SE kettős győzelemmel, 8–5-ös összesítéssel jutott tovább.

Érdekesség, hogy az Aramis második gólját az a Büki Baltazár lőtte, aki a nagypályás labdarúgásban az NB III Nyugati csoportjában szereplő VLS Veszprémet erősíti, tehát ő hazaiként mégis idegenben játszott.

Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 2. mérkőzés:
1. FC Veszprém–Aramis SE 1–3 (0–1)
Gólszerzők
: Tatai (40.), ill. Bognár B. (5.), Büki (37.), Roni (40).
Továbbjutott: az Aramis, 8–5-ös összesítéssel.

Címkék