Válogatottban

Az ökölvívásban viszonylag ritka dolog, hogy egy korosztályos bronzérmes válogatott lesz, ám azért akadnak kivételek, mint például Tóth Domonkos, az Érdi Box Klub sportolója, aki 2016-ban ugyan csak harmadik helyen végzett a serdülők között, ennek ellenére részt vehetett a válogatott erdélyi, gyergyószentmiklósi edzőtáborában.

Hasonló tartalmaink:

Az ökölvívásban jellemzően az országos bajnok az elsőszámú válogatott, és edzőpartnernek szokott menni a táborokba az ezüstérmes, ám a szövetség legutóbb egy kisebb engedményt tett, s az erdélyi edzőtáborban Tóth Domonkos is részt vett.

„Hat versenyzőt hívtak Dorkó Péterék (a serdülő válogatott vezetőedzője.) és köztük volt Tóth Domonkos is, aki tavaly harmadik volt a bajnokságon, de azóta ez volt a második edzőtábora” – kezdte Dobrádi Zsolt.

Az edzőtábort azért Gyergyószentmiklóson tartották, mert Erdei Zsoltnak, a Madárfészek Ökölvívó Akadémia vezetőjének van Erdélyben is egy úgy nevezett fiókcsapata is.

„Az ottani edzők azt mondták, hogy Domi nagyon ügyes volt, jól készült. Már korábban volt Egerben egy kéthetes táborban és az ottani teljesítménye alapján ismét behívták. Úgy néz ki, hogy nem csak mondják, hanem látják is a fejlődést.” – tette hozzá az ÉBK vezetőedzője, aki elmondta azt is, hogy nem csak szerinte, hanem a válogatott edzői szerint is egyre céltudatosabb versenyző lett Tóth Domonkosból, akire jó hatással van az edzőtábor. Dobrádi Zsolt elmondta továbbá, hogy ebben a korban még nincsenek annyira szigorúan súlycsoportra osztva a versenyzők, de éppen ezért versenyzője a 40-45 kilogramm közötti súlycsoportok bármelyikében válogatott lehet.

„Ilyenkor az edzők azt nézik, hogyan edz, milyen a hozzáállása, mennyire ügyes, tehetséges, hogy később számíthatnak-e rá a junior és ifjúsági csapatban.” – mondta.

Az Érdi Box Klub jelenleg felkészülési időszakban van, majd Csóka Roland egy U22-es meghívásos versenyen fog kötelek közé lépni február közepén. Ezt követően pedig az őszi országos bajnokságokig az egyesület pofonpartiról pofonpartira járja az országot.

 

Címkék