Balmazújvárosban készülnek

Változott a Merkantil Bank Liga NB II-ben szereplő Budaörs labdarúgócsapatának felkészülési programja, hiszen Bognár György együttese vasárnap óta Balmazújvárosban készül.

Hasonló tartalmaink:

A csapat hivatalos oldala, a bsc1924.com számolt be róla, hogy a klub vasárnaptól a hajdúsági városban készül, s hétfőn egy prevenciós edzés mellett labdás foglalkozást is végeztek a labdarúgók.

A csapat programja is megváltozott, így az NB III-as Jászberény elleni felkészülési mérkőzés helyszíne nem az eredetileg kiírt budaörsi pálya, hanem a balmazújvárosi lett.

Bognár György együttesének a Jászberény elleni a téli felkészülés hatodik felkészülési találkozója a kilencből, de még a héten két harmadosztályú csapat, az FC Hatvan és a Hódmezővásárhely ellen is pályára lépnek.

A Jászberény elleni balmazújvárosi találkozón tizenkét percet kellett várni az első „hazai” (értsd: budaörsi) találatra, amikor Stieber András vette be az ellenfél kapuját, majd a 26. percben Deli Márió beadását az egyik téli igazolás, Horváth Roland lőtte a felső sarokba.

A fordulás után aztán a 78. percig kellett várni az újabb budaörsi gólra, amikor egy szöglet után Ódé Norbert lapos kapáslövése – kisebb kapushibával – jutott túl a gólvonalon. A hajrában még egy távoli lövésből szépített a Jászberény, de végül az utolsó percekben Kinyik Ákos beadása után Deli állította vissza a háromgólos különbséget, s így magabiztos győzelmet aratott a Budaörs, amely ezzel negyedik győzelmét aratta a téli felkészülés alatt.

Felkészülési mérkőzések:
DVTK (NB I)–Budaörs 2–0 (0–0)
MTK II (NB III)–Budaörs 2–3 (1–1)
MTK (NB I)–Budaörs 2–3 (0–2)
Budaörs–Monor (NB III) 2–1 (0–1)
Budaörs–Jászberény (NB III) 4–1 (2–0)
Február 1., szerda, 12.00: FC Hatvan (NB III)–Budaörs
Február 4., szombat, 12.00: Budaörs–Hódmezővásárhelyi FC (NB III)
Február 8., szerda, 14.00: Budaörs–RKSK (NB III)
Február 12., vasárnap, 14.00: FK Haniska (szlovák 2. liga, kelet.)–Budaörs

Fotó: bsc1924.com

Címkék