Teljes a mezőny!

Február 10-én és 11-én az ÉRD Aréna ad otthont a férfi és női röplabda Magyar Kupa bronzmeccseinek, illetve döntőinek. Az eseményre elsőként a tavalyi döntős Vasas-Óbuda női együttese jutott be, majd a férfiaknál az Openhouse Szolnoki RKSI, ám a teljes mezőny csak most alakult ki, miután a nőknél megismétlődik a tavalyi döntő, azaz a Vasas ellenfele a Linamar Békéscsabai RSE lesz, míg a férfiaknál a tavalyi finálé idénre bronzmeccsé csökkent, hiszen a Pénzügyőr SE legyőzte a HÉP-Kecskeméti RC-t.

Hasonló tartalmaink:

A röplabda Magyar Kupa négyes döntőjében mind a férfiaknál, mind a nőknél négy-négy csapat vesz részt. A kétnapos eseményen mindkét nemnél a bronzmérkőzéssel kezdenek (ahová az elődöntőben elvérző együttesek jutnak be), majd a döntőkkel folytatják.

Az érdi sporteseményre elsőként az elmúlt tizenhárom évben tizenkétszer döntős Vasas jutott be, miután idegenben 3:1-re, hazai pályán 3:0-ra győzte le a Jászberényi RK-t. A másik ágon a címvédő Linamar Békéscsabai RSE az idegenbeli 3:0 után hazai környezetben sem vesztett szettet a Fatum Nyíregyháza ellen, így a tavalyi finálé és bronzmeccs is megismétlődik.

A férfiaknál a címvédő Fino Kaposvár idegenben 3:0-s vereséget szenvedett az Openhouse Szolnoki RKSI-től az elődöntő első meccsén, majd a kaposvári visszavágón kisebb meglepetésre a Tisza-partiak 3:1-re nyertek.

A másik ágon sem jutott döntőbe a tavalyi finalista, ugyanis a Pénzügyőr SE az első meccsen aratott 3:0-s sikere után idegenben győzött 3:1-re.

Az előző kiírásban a férfiaknál a Fino Kaposvár lett a végső győztes megelőzve a Kecskeméti RC-t, a Dágot és a MAFC-BME-t, míg a nőknél a Linamar-Békéscsabai RSE történelmet írt, hiszen először lett kupagyőztes, miután a Vasas Óbudát győzte le a döntőben, a harmadik a Fatum Nyíregyházát legyőző Jászberényi RK lett.

Február 10-én a nők kezdenek a bronzmérkőzésekkel, majd döntőkkel, míg február 11-én a férfiak bronzmeccse és fináléja zárja a kétnapos eseményt.

Röplabda, Magyar Kupa, elődöntők:

Nők:
1. mérkőzés:
 Jászberényi RK–Vasas Óbuda 1:3 (20, –20, –23, –19)
2. mérkőzés: Vasas Óbuda–Jászberényi RK 3:0 (11, 23, 24)
Továbbjutott: A Vasas Óbuda, kettős győzelemmel, 6:1-es játszmaaránnyal

1. mérkőzés: Fatum Nyíregyháza–Linamar Békéscsabai RSE 0:3 (–20, –20, –19)
2. mérkőzés, január 31.: Linamar Békéscsabai RSE–Fatum Nyíregyháza 3:0 (15, 13, 15)
Továbbjutott: A Linamar Békéscsabai RSE, kettős győzelemmel, 6:0-s játszmaaránnyal

Férfiak:
1. mérkőzés: Openhouse Szolnoki RKSI–Fino Kaposvár 3:0 (23, 23, 19)
2. mérkőzés: Fino Kaposvár–Openhouse Szolnoki RKSI 1:3 (–25, –22, 20, –25)
Továbbjutott: Az Openhouse Szolnoki RKSI, kettős győzelemmel, 6:1-es játszmaaránnyal

1. mérkőzés: Pénzügyőr SE–HÉP-Kecskeméti RC 3:0 (20, 21, 18)
2. mérkőzés: HÉP-Kecskeméti RC–Pénzügyőr SE 1:3 (–19, 23, –23, –24)
Továbbjutott: A Pénzügyőr SE, kettős győzelemmel, 6:1-es játszmaaránnyal

A Röplabda Magyar Kupa négyes döntőjének mezőnye
Férfiak:
Bronzmeccs:
Fino Kaposvár–HÉP-Kecskeméti RC
Döntő: Pénzügyőr SE–Openhouse Szolnoki RKSI

Nők:
Bronzmeccs:
Jászberényi RK–Fatum Nyíregyháza
Döntő: Vasas Óbuda–Linamar Békéscsabai RSE

A női NB I legutóbbi fordulójában a Budaörsi DSE nem tudott rangadót nyerni, miután Ratimorszky Károly lányai az 1. MCM Diamant Kaposvár ellen, idegenben 3:1-re kaptak ki.

Női NB I
1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem–Budaörsi DSE 3:1 (21, –13, 22, 19)

Fotó: Magyar Röplabda Szövetség facebook

Címkék